HO:A in da Seoul!

HUNGARIAN

Megérkeztünk. Viszontagságokkal teli utunk (“melyet a lemenő nap fényében fejeztünk be, jaj forog a fejem” - Krisz) 2011. július 15.-én, délután egy órakor kezdődött Ferihegyen, ami most már ugyan Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, tök mindegy, így is, úgy is, Feri. Miután könnyes búcsút vettünk édes, szerető szüleinktől, testvéreinktől és egyéb fölösleges öt kilónyi (Rozi!) cuccunktól, elfoglaltuk helyünket a repülőgépen, ahol azonnal szembe találtuk magunkat első számú megmentőnkkel, akit a Kevin névre kereszteltünk, ugyanis az igazit, habár olvastuk izmos mellkasán feszülő, arany Qatar Airlines-os névtábláján, úgy elfelejtettük, mint az álom, nem mellékesen, kimondani se tudtuk. Az ülés háttámlájába szerelt érintőképernyős monitorcsodán keresztül rövidesen Erikkel, a mentőmellények elkötelezett imádójával is megismerkedhettünk, arabul illetőleg angolul is. (Erikről tudni kell, hogy a Qatar Airlines biztonsági intézkedéseket összefoglaló videójának egyik főszereplője.) Miután csóri Krisz legalább ötször részesült olyasféle lebaszásban, mint például “kommunikáljál már a vén tyúkkal aki melletted ül” (a néni japán volt, egyébiránt), megkezdtük a felszállást…
És akkor most ugrunk is egy jó nagyot, mert ez baromi unalmas. Dohába éjfél környékén érkeztünk meg, és a gépről kilépve oly mértékben arcon vágott a pára, hogy egy pillanatra úgy éreztük magunkat, mint akik frissiben hagyták maguk mögött a Rudas Gyógyfürdőt, továbbá annak szaunáját. Kicsekk-becsekk-felszállás-sokféle, szebbnél szebb csador-széles vigyorú arab srácok, és a következő pillanatban…
Bekerítettek. Ott találtuk magunkat egy reptérnyi koreai ember között, akik hozzánk hasonlóan az Anyaföldre igyekeztek. Vissza kellett fognunk magunkat, többek között Oppát kénytelenek voltunk Móninak szólítani, és nem énekelhettünk többé fennhangon olyasmiket, mint például VETTORIJÁ, VETTORIJÁ, DÁRÁ DIRI DÁRÁ DÚ.
A gépen, amely Incheonre repített minket Dohából, megtaláltuk, Tündér Keresztapánkat, Mint, akinél udvariasabban senki sem offolta még be úgy Rozit, amikor ez utóbbi az ingyenesen felkínált koreai napilapokért nyúlt, mondván: “I’m sorry, Miss, this is only in Korean!”
Kínkeserves nyolc óra után végül landoltunk, fél óra késéssel, szakadó esőben. Az ország is megsiratta, hogy megjött a veszte, mondotta vala Kriszti akkor. Legnagyobb szerencsénkre egyetlen és utánozhatatlan barátnőnk, Juyoung kijött értünk a reptérre - nélküle minden bizonnyal meghaltunk volna, a létező legrondább halállal. Metrózás, embert próbáló lépcsőzés, és egy jó húsz perces, méretes bőröndökkel megspékelt Dongdaemun Drift után végül elértünk a szállásunkra, a Backpacker’s Mr. Sea nevezetű, egyetemisták által vezetett, kicsi, otthonos, barátságos, tündéri, fantasztikus, imádnivaló, megmiegyéb diákszállóba.
Az első awkward percek után végül a Ho:A tagjai csapatostul elvonultak lecsutakolni habtestüket, majd útjukat az oppák a színes-fényes-forgalmas utcák felé vették, ahol az oppák a színes-fényes-forgalmas utcák nagyon megbámulták őket.
Hiába a zuhanyzás, a “nem spirázzuk túl a dolgot”-húsz perc készülődés, a félhullaként való vánszorgás az félhullaként való vánszorgás maradt. A könnyed ismerkedő trip végül egy éjjel-nappaliban ért véget, ahonnan instant ramyunokkal, vitamin waterrel, kimbappal és Eszti nyugati ízlésének megfelelően Pringles-zel és csokis keksszel távoztunk. Egyébként a ramyun olyan elementáris erővel szétmarta a pofánkat, hogy ezt a postot azt hiszem, most be is fejezzük, és kidőlünk aludni, mert bazmeg, holnap mégis csak Block B fansign eventre megyünk!

Csókolunk mindenkit;

Rozi, Blanka, Kriszti, Oppa (Móni), Eszter

fotók asap!!

ENGLISH

Really-really SHORTENED english version for you, Brinny (and for everyone else who’s interested - Rosie), cos I promised and cos Google Translate would really mess this up ;)
So we are finally here, the flight was long, as in pretty fucking long, but it wasn’t that bad because the cabin crew were really nice and cute people and because we were freaking excited. When the first Korean passangers appeared, we kinda had to force ourselves not to call our friend, Móni ‘oppa’ as we usually would, or not to start randomly sing a kpop song but otherwise, we pretty much pass for a group of somewhat loud tourists. A friend came to the airport and she was kind enough to bring us all the way to the hostel so we didn’t get lost - otherwise we’d probably be still wandering around in the freaking maze that is Seoul’s subway. Bu yeah. The hostel guys are nice and I think they find us funny but likeable, too. After checking into the hostel and TAKING A SHOWER OMFG WE WERE TRAVELLING FOR LIKE MORE THAN A DAY we went to jut randomly walk around the place - it’s downtown Seoul close to Dongdaemun, lively and pretty and shining and ahsjdkflghéjhgjfdhshjkdg we’re in love. We bought dinner at a family mart - people were kinda staring but i guess everyone was staring a little on the streets too, so it’s fine.
Tomorrow is the day we’ll challenge our best luck and try to get into the Block B fansign event. Wish us good luck~
Kisses:
Tana (and the other girls say hi too^^)

we’ll upload the photos asap!