HO:A in da Seoul!

HUNGARIAN

“Rátetted a redvás pénzt a New Kids on The Blockra!! Hogy nyalogatom így?! Szerencséd, hogy Minhyukra nem csúszott rá!!” (Krisz)

ASDFGHJKL!
Nos. Eredeti terveinktől eltérően, melyek magukba foglalták a reggel hét órás kelést, nagyjából dél tájékán sikerült kikászálódnunk az ágyból, kivéve Kriszt, mert ő kurva hősiesen felkelt háromnegyed nyolckor, hogy Skype-oljon, de ehelyett Balcsi oppával kommunikált. (Balcsi oppa azért hallgat eme gyökér becenévre, mivel érkezéskor azt hittük az itt dolgozó, egyetemista srácra, hogy ő a hostelünk, a Backpacker’s Mr. Sea névadója, aztán meg kiderült, hogy nem, de Eszti addigra elnevezte.) Napunk a “megstalkolás” isteni jegyében telt, méghozzá a következőképpen:

Az este hat órás fansign eventre a gyermek mikor indul el - hát természetesen negyed kettőkor, amit naiv, európai fejjel koránnak hisz (“pedig Biblia!” - Krisz, most kapott másfél perces kussolási büntetést), pedig baromira nem az. Egyrészt, sikeresen eltévedtünk, de csak egy icipicit, végig tudtuk hol voltunk - bementünk a Hyundai Department Store-ba, pedig nem kellett volna. Ide egy átszállással és jó félórányi metrózással jutottunk el, természetesen úgy megbámultak, mint eddigi húsz életévünk alatt összesítve se, blablabla, lényeg, ami lényeg - amint odaértünk a fansign event helyszínére, mind a hatan CD-kkel fölszerelkezve, az történt, hogy a jegyek elfogytak, minket meg… Hát megstalkoltak. (Anyu, apu: a stalkolás az angol to stalk igéből származik, és közöttünk annyit tesz, mint valaki neked tetsző egyedet figyelni és követni, nem túl diszkréten, és közeledési szándékaidat olykor-olykor nyíltan is kimutatni.)
Kezdődött az egész úgy nagyjából az érintett metróvonalakon található utasok  mindegyikével, aztán a Kyobo Bookstore (egyébként akkora, mint fél Budapest, föld alatti, és nem csak könyveket, hanem mindent, azaz MINDENT lehet benne kapni, na jó, rózsaszín tank és rotációs kapa kivételével) előtt két meglehetőst bátor fiatalemberrel, akik le is szólítottak minket! Érdekes módon saját szülőhazájukban kértek eligazítást a metróhoz, roppant udvariasan, miszerint: “Excuse me, can you take me to Mokdong Station?” Ezt követte némi kínos csend, de aztán a mi Blankánk, határozottan felpattanván a padról, amelyen ücsörögtünk, készségesen elirányította őket egy másik metróállomáshoz, remélvén, hogy baromi gyorsan eltűnnek.
Ezt követvén barátaink, egy magas, farmeres-farmeringes-NYOMORULT, és egy kisséjópasipozitív-csíkos pólós-napszemüveges-BOKAKILÓGATÓS macsówannabe még legalább húsz percig keringtek körülöttünk, úgy téve, mint akik turisták, pedig evidens, hogy nem azok, csak hogy a közelünkben maradjanak és figyeljenek minket, mert hogy FIGYELTEK minket, a szó legszorosabb értelmében véve. (Anyu, apu, nyugi, jól vagyunk, semmi se történt, csak kurva jót röhögtünk! <3)
Egyébiránt egy baromi aranyos néni is odajött hozzánk kommunikálni - kezdjük megszokni. Kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk itt, hogy tetszik Korea - legalább annyira örülnek nekünk, mint amennyire mi ununk válaszolgatni már ezekre a kérdésekre. Ellenszenv nincs bennük, annál több kíváncsiság; megszokott magyarságunk miatt hajlamosak vagyunk rá, hogy lenézőnek hallucináljuk a tekinteteiket, pedig csak csodálkozóak, és nem egyszer vidám is.

Na és akkor most térjünk rá a lényegre - avagy asdfghjkl x 10,000,000; vagyis mind meghaltunk. Habár jegyet nem kaptunk a fansign eventre, mi akkor is ott dekkoltunk. Legalább légkondicionált volt, úgyhogy az odakinti párás meleg helyett úgy döntöttünk, hogy odalent fogunk úgy tenni, mint akik nem a Block B-re (anyu, apu: az egy együttes <3) várnak, pedig dehogynem. Negyed-fél hat tájékán az üzletet elözönlötték a rajongók, de úgy igazán elözönlötték. Az átlagéletkort mi húztuk fölfelé. A fansign event egyébként az üzlet közepén lévő, konkrétan hermetikusan lezárt üvegkalitkában volt megtartva, aminek természetesen beragasztották a falait bentről. Igazáből értjük hogy miért, de azért még… Azért még basszák csak meg.
Anyway, a staff úgy háromnegyed hat körül kezdte el a jegyekkel rendelkező rajongókat sorokba szervezni, mi meg, jegyek híján, csak ott álltunk egy pultnyi Hello Kitty között és gyűlöltük az életünket, de akkor már baromira izgultunk.

Akik ismernek minket, nyilvánvalóan hallották már a szánkból az alábbi szókapcsolatot: “mit tennél, ha így állnál a/az XY-ban, és egyszer csak…”; no, hát ez most is így meg is történt. Képzeljétek el, ahogy csak így álltok egy könyvesboltban, egy gigantikus pultnyi Hello Kitty között, és egyszer csak Minhyuk. De úgy konkrétan, effektíve és gyakorlatilag Minhyuk, Lee Minhyuk, B-Bomb, a Block B egyetlen és utánozhatatlan… Minhyukja. Megjelent a rajongók (meglepően fegyelmezett!) sorfala mellett, és mosolygott, és jött. Őt követték a többiek, mosolyogva, Jaehyo némi fénylő aurával és két egész darab csattal (“- Ezüst!! - Nem, zöld volt! - Nem, ezüst volt… - Koly, biztos, hogy zöld volt. - Ja oké, akkor csak… A könnyek.” Rozi ft. Ho:A) a hajában, aztán Kyung, SZEMÜVEGBEN ÓTEJÓÉG HOLAKEZED KYUNG, aztán Yookwon, cicamosollyal és így… Hát tökéletesen, utána Taeil, akin nem volt szemüveg, viszont sapka igen, és kicsiny baba cukormókus husibogyó Pyo Jihoon a nyakába vetette magát (btw Pyo kurva magas!!), sereghajtóként pedig Almighty Leader, Zico… Akire szavaink sincsenek. Rozi ebben a pillanatban mindennemű méltóságától megfosztva elbőgte magát, a társaság pedig, amint a Block B elfoglalta a helyét az üvegkapszulában, némi gyomorgörcs és szívrohammal vegyes remegés és agyhalál kíséretében (teljes block out, hahaha) kivonult szívni némi friss… Párát.

Odakint aztán úgy döntöttünk, a Block B-ért megéri várni. Próbáltuk elütni az időt mindenféle pótcselekvéssel, de jó fangirl módjára továbbra is baromira izgultunk, néhányszor sikító agyidegfaszsérvet kaptunk a koreai rajongóktól (sokan vannak, erőszakosak, fiatalok, nem becsülik meg azt, ami megadatik nekik, továbbá nem szimpatizálnak túlzottan az international fanokkal, legalábbis azok nem, akikkel mi ma találkoztunk), ettünk-ittunk-ücsörögtünk-ácsorogtunk-meg ilyenek, aztán végtére is eljött a fansign event vége. Odalent még az event kezdetekor tapasztalt fejetlenségnél is nagyobb fejetlenség fogadott minket; a futkosó rajongók dafke elállták az összes lehetséges közlekedési útvonalat, de annyira még ők sem gyakorlottak, hogy ki tudjanak baszni a Ho:Ával. Frenetikus várakozási helyet találtunk két polc között, közel a hátsó ajtóhoz, amin a fiúk érkeztek - és amin logikus módon, távoztak is. Némi sikítozás keretein belül aztán a kivonulás a kezdetét is vette; Rozi és Eszti, továbbá Móni és Blanka két oldalról támadtak, Krisz pedig hátrébb maradt, mivel az elemi erejű sokk miatt képtelen volt mozdulni. Körülbelül fél lépés, ha volt közöttünk, konkrétan egy karnyújtásnyira álltunk a srácoktól. Jaehyo szélesen mosolyogva visszaköszönt Rozinak egy rövid intéssel, Yookwon és Pyobaba pedig belevigyorogtak Móni kamerájába, amit ebben a videóban láthattok is. Nos, hát ennyire voltunk közel hozzájuk:



Nem igazán hisszük, hogy ezt érdemes fokozni. Gyönyörűek élőben, mint ahogy az várható is volt, és iszonyatosan, nagyon-nagyon emberiek. Profin csinálták végig a bevonulást és a kivonulást (semmi szemkontaktus a bejövetelkor, ennek ellenére sokan megpróbáltak kapcsolatba lépni velük), és hatalmas, sugárzó vigyorral viselték azt is, ahogy a kivonuláskor a rajongók rájuk vetették magukat. Erről ne is beszéljünk. A videóban látszik. Elég csak visszagondolnunk arra, hogy milyen erőltetetten mosolyogtak a végén már, amikor két karral igyekeztek utat törni maguknak a sikító-visító, elemi erővel mozgó tömegben (pedig nem is voltunk olyan sokan!), és felfordul a gyomrunk. Hát, így.

Az első nap határozottan eredményesen alakult. Még ha nincs is aláírott CD-nk (még!!), megérkezésünk után kevesebb, mint 24 órával sikerült a Block B-s fiúk közvetlen közelébe kerülni - bár lehet, hogy ami nekünk határtalan boldogságot okozott, amit attól éreztünk, hogy egyszerűen csak láttuk a srácokat, az itt, Koreában olyan átlagos, mint ahogy otthon a Lehel téri piacon megveszel egy kiló kenyeret. Hát, azt hiszem, mára ennyi. Szeretünk mindenkit, de most megyünk vissza a Block B CD-ink photobookjának alapos kivesézéséhez.

Fotókkal most már igazán jelentkezünk holnap!

Rozi, Blanka, Krisz, Oppa (Móni), Eszti

ENGLISH

‘kay so I’ll be short because it’s late and we’re dead tired… idk how we’re always tired, the weather is quite good but i guess the air is too humid or something. (was that even correct grammatically imnotsure)
SO BASICALLY TODAY WE SAW BLOCK B. END OF STORY.
…
First off, we managed not to get lost in the subway which was pretty awesome for us, but anyhow, we found Kyobo Book Center where they held the fansign event, which you apparently could get tickets for if you bought your CD there - but by the time we got there, they were all sold out so… yeah we didn’t get our CDs signed. Decided to stay there anyways. It’s a wonderful, huge bookstore with tons of other stuff like stickers (pretty pretty pretty cute stickers omg) and school supplies and whatnot. The event started at 6PM and we got there sometime past 3PM so we were just hanging around there - bascally sat on some bench outside and talked. People were staring so hard XDXD. At around half past 5 we went back to the store - fans were already gathering. And then… just like… it’s hard to describe, really. Suddenly you just hear some people getting loud and BAMM Minhyuk is coming right through and your brain explodes and the rest is just… keysmash I guess?
They all looked flawless and wonderful and just so… REAL. I think we’re slowly realizing that yes we are in Korea indeed. Besides being gorgeous and wonderful and amazing and Jaehyo’s pretty bascally shines and Kyung is even more good-looking irl and Yookwon is even brighter and baby Pyo is so tall and such a big boy and Zico cut his hair and i saw him doing the blowfish-face and…
Gosh I saw Taeil. But besides all that, they also looked like… humans? Like, normal people. They really are real.
And then we decided to wait for the end of the event to see them when they leave, and we saw them and Móni took a fancam of them leaving which is embed here and they were much closer for the second time, like, if we reached out we could have touched them but we really didn’t want to, unlike some Korean fans, no offense but some of them were just… practically blocking their path but they still smiled even though it must have been tough…
It was wonderful, really. For fangirls like us who have never seen any idol before, it was really just wonderful and unimaginable.
I also bought a teddybear for Taeil yesterday which I didn’t get a chance to give to him today but I am not giving up. Móni and Krisz brought presents for Minhyuk and Yookwon, too. Let’s hope we’ll get them to the boys or something. idk. somehow.

Also, something totally irrelevant.
I AM FUCKING ADDICTED TO BANANA MILK. I AM SLIGHTLY ALLERGIC TO MILK BUT I DON’T CARE BANANA MILK TASTES ALMOST LIKE HEAVEN HAJSKDLFGKJFHDJSKDF WONDERFUL I COULD DRINK IT ALL DAY. IN FACT, I THINK I WILL DRINK IT EVERYDAY.

Kisses and everything~