HO:A in da Seoul!

Ladies and gentlemen, Park Kyung.

rainbowinthebabysky — Mon, 22 Oct 2012 12:36:31 +0200

Ladies and gentlemen, Park Kyung.

Infinitely yours, Seoul. wait for us~

himchankimchije — Sat, 12 Nov 2011 19:32:32 +0100

Infinitely yours, Seoul.

wait for us~

Seoul, Please wait for me! again.

rainbowinthebabysky — Thu, 18 Aug 2011 15:56:58 +0200

Seoul, Please wait for me!

again.

HO:A & PYO JIHOON. A TÉVÉBEN. ENNYI.

rainbowinthebabysky — Fri, 12 Aug 2011 21:36:34 +0200

HO:A & PYO JIHOON. A TÉVÉBEN. ENNYI.

a gifeken 3 rejtőzködő Ho:A-member látható. hol? az első...

rainbowinthebabysky — Fri, 12 Aug 2011 21:27:12 +0200

a gifeken 3 rejtőzködő Ho:A-member látható. hol? az első megfejtő kap egy.. vállonveregetést xD

Csak hogy official legyen a dolog

himchankimchije — Wed, 10 Aug 2011 00:22:49 +0200

A HO:A épségben és egyben hazaért, Blanka és Kriszti változó erősségű megfázással, fejenként egy darab, tehát összesen öt repedezett szívvel, de töretlenül.

Az utolsó hét eseményei valószínűleg összefoglalva kerülnek majd fel, hacsak meg nem ihletődünk hirtelen és le nem írjuk mindet, de röviden íme:

Vasárnap: hatalmas fail, szarrá ázás és overall szörnyű nap, de a HO:Át nem lehet megtörni!!!

Hétfő: Palotai kultúrorgazmus, heveny fogadkozás azonnali ideköltözésre, brief találkozás Isten egyik kedves báránykájával aki szereti a magyarokat, majd este közös Yeoido, ismételten anyósék, Sukira, Infinite, tömegnyomor és derült égből “Úristen az ott Cho Kyuhyun!!!”

Kedd: MTV The Show illetve War Memorial Park respectively, nem kevés agyfasz és némi troubles in paradise, ami később természetesen mind jóra fordult mert a szerelem mindent legyőz, továbbá Chunji tényleg kissé egy kurva o.O Móniék meg benne lesznek a tévében

Szerda: Szabadon választható Kyochon Chicken, Insadong, PC-termi rémálmok, további gigantikus kommunikációs failek, poszterlopás Hondgaeben illetve rituális pálinka meg plüssállat-delivery a Brand New Stardomhoz, késő éjjeli spontán noraebang-hódítás és instant sztárrá válás

Csütörtök: War Memorial Park és kötelező Sujualbum-vásárlás a Kyobo Bookstoreban, a változatosság kedvéért még mindig kint a vérben, közvetlen azelőtt hogy megtudtuk volna hogy tőlünk alig 20 percre is található egy… Jameg ajándékok beszerzése

Péntek: szintén szabadon választható kevéssé sikeres MuBank-látogatás, Mr Tökéletes Dibidibidis My Name Is Seungho! általi majdnem halál, Taxy inda Nemzeti Múzeum és Szabina Drágával valamint Balcsival közös ivászat

Szombat: Gwanghaemun, Sejong király és Yi Sungshin-múzeum, Cheongyecheon partján hiába vártuk a Jokert és az utolsó fillérek sikeres elverése Myeongdongban ajándékokra; könnyes búcsú a samgyeopsal-bácsiktól akik képesek voltak utolsó este beállítani roppant vonzó és feltehetőleg fiatalkorú munkaerőjüket/fiukat/unokájukat az étterembe, három hétig sikeresen titkolva előlünk a létezését, némi további búcsúiszogatás Balcsival

Vasárnap: idegtépő és szívszaggató pakolás és az ország stílusos elhagyása némi várható sírással, igaz Korea is megsiratott minket némi enyhe tájfunnal, de hát ez csak természetes.

csókol mindenkit itthonról: a HO:A

014 & 015 Sajangcheoreom, avagy "every time i wake up: óbazmeg", továbbá a kurvavágó ojjektum.

himchankimchije — Sat, 30 Jul 2011 20:19:00 +0200

”- Szerelmes vagyok.
- Mibe?
- MASNIMBA DDD:” *rázza a masnit, mint a hülye*

”- Mi a műfaja a Trójának?
- Brad Pitt segge.
- És az amúgy is Iliász.”

Dupla blogbejegyzés, mert tegnap SUKIRA, ezzel megszegtük az ígéretünket, dehát a fangirl élete nehéz. (Anyu, apu, azért kultúrálódunk is, csak az nem olyan izgi.)

Tegnap Szabina elkalauzolt minket a világ egyik legjobb fagyizójába, a Time Outba. Mint azt valószínűleg tudjátok is, a Time Out tulajdonosa Yoochun, a DBSK egyetlen Mickyje. (Anyu, apu, a DBSK egy együttes, a Yoochun meg az egyik tagja.) Igazából nem elsősorban a fagyiért mentünk - de aztán végül is sikerült baromi sok pénzért teletömni magunkat a valaha létezett legfantasztikusabb fagyival. Maga a fagyizó egyébként kicsi és aranyos, természetesen tele van Yoochunnal, fangirllel, és Micky Egérrel, valamint sárga és piros és zöld berendezési tárgyakkal. Az utcára néző pult mellett pedig van egy parafatáblácska is, amelyre a rajongók különféle kedves kis üzeneteket tűznek ki; ezt egyértelműen mi is megtettük.

A fagyizó után a Szabinával kiegészült Ho:A kettévált. Kriszti és Móni Szabinával együtt Myeongdong felé vették az irányt; Eszti, Blanka és Rozi pedig Apgujeongban kalandoztak tovább. Első körben essék néhány szó a myeongdongi mókázásáról!

A hatalmas esőzés végre elmúlt (jól vagyunk nem kell aggódni <33333) és nem maradt más utána mint a semmihez sem fogható CD!!!!!!!!!!!!!4444 illata a levegőben.. öö na mindegy. Szóval Szabinával kiegészülve Myeongdon felé vettük az irányt és jó fangörlök módjára immáron sokadjára vettük be magunkat a szent helyre. És cd-kkel távoztunk. Ismét. (Itt most egy drámai sóhaj hallatszott.) Utána pedig megindultunk az utcákon. Színes volt és forgalmas és rengetegen vannak, hiszen ez is egy kedvelt turistacélpont. Mindenhol villogó, neonfeliratok és még több ember, de valami leírhatatlanul hangulatos. A továbbiakban, ha a blogban hasonló “leírhatatlan” és “megfogalmazhatatlan” részhez értek akkor azt biztos én írtam és ismét feleslegesen koptattam a billentyűzetet, ha egyszerűen képtelen vagyok egy hangot is kipréselni a látottakról. Na mindegy hajnal van és még annyira se tudok fogalmazni. Bementünk a Spaoba ahol az Snsd lányok és a Suju fiúk köszöntöttek minket (anyu, apu: ez egy nagyon híres márka, amit a nagyon híres kedvenceink reklámoznak) körberohantunk a vidám feliratos pólókon és szebbnél szebb ruhadarabokon, elsirattuk az életünket utána pedig meglátogattuk a harmadik emeleten lévő SM ereklyeboltot, ami mocsokdrága de nagyon szép. Mindenhol aláírások és emléktárgyak és füzet, kép, dvd, photobook és minden amit el lehet képzelni. Aztán végigmentünk egy másik utcán, csak így találomra és kis kütyük és sok kis szir-szar, amit muszáj megvenni mert “jajj annyira souveniiiiiiir” és kajáldák és emberek és tömeg és hangulat és hamisított ruhák, napszemüvegek, azonosíthatatlan tengeri állatok szárítva és temérdek minden mindenhol. Myeongdong hatalmas, és mi csak két utcán mentünk végig, de így is 2 óránkba telt. 1 nap se lenne elég, ha mindent be akarnánk járni. Így a második hétre kifejlesztettük a “találomra” taktikát és mész amíg nem szakad le a lábad. Na, nekünk leszakadt, de megérte. Beleszaladtunk egy hatalmas színpadba is, ahol random emberek léptek fel, mert miért is ne. Volt tánc és ének és… jók voltak! Meglepő módon tényleg nagyon! Azért nem fair, hogy fogom magam, unatkozom, felmegyek a színpadra és eléneklek egy dalt de úgy, hogy kb most debütálhatnék azonnal. És ezek hétköznapi emberek. Hát azért na! Öt srác konkrétan jelenlegi legnagyobb slágereket (Put your hands up meg így Mona Lisa… ja jó oké semmi baj, hogy a gyerek, aki lehetett kb 20 KIÉNEKELTE G.O négy oktávját és tisztán na miiiiindegy……. anyu, apu: HAGYJUK) énekeltek és fantasztikusak voltak. Ha esetleg debütálnának akkor már van három international fanjuk. Itt majdnem két órát bambultunk és nemsokára Rozi is csatlakozott hozzánk. Őt is elvittük a szent helyre, ő is cd-vel távozott és utána egy gyors kaja és húzás haza az utolsó metrók egyikével. Igazi főnökök módjára el is kaptunk még egyet. Hát én szerelmes vagok Myeongdongba!

Most pedig átkapcsolunk Apgujeongba, ahonnan Csoma Angyalai jelentik - az SM Entertainment épülete KURVA RONDA! (Anyu, apu, ez a legnagyobb koreai ügynökség, ahol sok kedvencünk dolgozik. Igen, sok ügynökséghez zarándokolunk…) A környék emellett viszont iszonyatosan szép, és habár baromi forgalmas és örökmozgó, megéri sétálgatni, és kockáztatni az életedet a különféle korú és magasságú kamikaze-nénik közti szlalomozással. Továbbá közel van a Hanhoz is, ahová sajnos már nem volt időnk elsétálni - de ami késik, az nem múlik!

Elsősorban, mint ahogy azt említettem volt, az SM Entertainment épületének felkutatása végett metróztunk el Apgujeongba. A felkutatás hosszú és fárasztó műveletéről (szerintünk) baromi vicces videologok is készültek, amelyek a napokban felkerülnek majd a blogra is, hogy ne csak mi röhöghessünk saját magunkon, és nemlétező tájszólásunkon, valamint humorérzékünkön. Az épületet könnyen megtaláltuk - tekintve, hogy ezen ügynökség építészmérnökei voltak olyan kedvesek, hogy jól látható, és jól megközelíthető helyre építkezzenek, nem úgy, mint a Cube Entertainmentéi - de ne szaladjunk előre, erről mindjárt esik több szó is!

Mint ahogy az várható volt, az épület előtt elég sok rajongó várakozott, külföldiek és koreaiak egyaránt, egyedül mi hárman voltunk egyébként európaiak. Miután körbejártuk az épületet, és lehet, hogy láttuk a TRAX-es Jungmót, öt méterről, oldalról, arcmaszkban elsuhanni (Rozi váltig állítja, hogy az Jungmo volt, Blanka pedig hajlamos hinni neki, Esztinek meg fogalma sincs, hogy ki az a Jungmo), valamint néhány nagyon szép fiatal fiút, akik valószínűleg gyakornokok voltak, úgy döntöttünk, ennyi bőven elég volt nekünk egy randa, sárga épületből (amit Eszti egyébiránt le akart bontani, csak túl lusta volt ezen remek tervének megvalósításához), és visszabattyogtunk a metróhoz, hogy ismét megkíséreljük megtalálni a Cube Entertainmentet. Csodával határos módon, ez most sikerült is! Gyanúnk pedig, mi szerint “koly, de kurvára fogok én röhögni, ha a múltkor elsétáltunk mellette”, be is igazolódott. Ez az épület marhára el van dugva, de még annál is sokkal, kurvára sokkal jobban. Konkrétan a parkolóház telefirkált falából lehet felismerni, mivel az ügynökség előadóinak nevei hatalmas betűkkel fel vannak firkálva. Azoknak, akik esetleg a közeljövőben utaznak Szöulba, és érdekeltek a Cube megtalálásában; Rozi részletes útmutatónyi fényképpel tért haza a sikeres küldetésből; ezen fotók hamarosan elérhetők lesznek majd angol nyelvű útbaigazítással egyetemben, mivel annyira baromi jó fej international B2UTY vagyok (anyu, apu, bonyolult!). Ezt követően ismét ketté váltunk; Blanka és Eszti jó fangirl módjára elindultak Yeoidóba, hogy meglátogassák a Super Junioros Yesung szüleinek (anyóséknak!) a kávézóját, illetőleg odanyomják az orrukat a Sukira stúdiójának üvegfalához (anyu, apu, ez egy rádióműsor, amit két kedvenc énekesünk vezet, és mivel üvegfalú a stúdió, be lehet látni, a rajongók pedig minden műsoradás alatt ott kint állnak), Rozi pedig csatlakozott Krisztiékhez Myeongdongban; a myeongdongi kalandozásokról már írtunk, így hát most következzenek a yeoidói események!

Nostehát, igazából ez inkább egy fanaccount, mint beszámoló, de igyekszünk viszonylag tárgyilagosan és lényegretörően fogalmazni. A humor valószínűleg elmarad, mert az este kilenc óra húsz perctől éjfélig tartó szakasza Esztinek és Blankának nagyon sokminden volt, csak vicces nem. Meg Blankának amúgy sincs humora - illetve van, csak rajta kívül senki nem értékeli, ami igazán igazságtalan, na mindegy.

A fentebb említett kávézó, (továbbiakban a megkülönböztetés végett “apósék/anyósék kávézója”, Blanka anyu egyébként ne akadj ki, szerintem tökre bírnád őket) a Handel and Gretel névre hallgat, és egy igen apró, ámde hűdemodern és gyönyörű kis hely, úgy négy benti és ugyanennyi kinti asztalkával. Az áraik elég jók és a kávéjuk baromi finom, de igazából ha vacak lenne is innánk, mint a vizet/pálinkát, ugyanis. Nos kedjük mondjuk azzal, hogy példának okáért aznap este mikor odaértünk a kasszás fiú nem más volt, mint Jongjin, Jongwoon (ez Yesung igazi neve csak a színpadi nevét nem szeretem használni) öccse (továbbiakban sógor). A konyhában, ami nem igazi konyha mert a pult mögött van közvetlenül és nincs ajtó, bent sürgölődött anyós és após is - igazából Blankára akkor tört rá az első meghatódott roham, mikor még kintről az utcáról kiszúrta odabent após kedélyesen kopaszodó feje búbját. Természetesen minden tele volt fanokkal, merthogy alig pár napja nyitottak, de jó mindenki aranyos volt és mosolyogva kérdezték hogy honnét jöttünk. Hovatovább láttunk két europid lányt is! Szóval azt hiszem anyóséknak nem kell aggódni a megélhetés miatt, nem mintha egyébként a fiuk nem tartaná el őket akkor is, ha hátralévő életüket a Bahamákon szeretnék leélni, amit tökre meg is érdemelnének. Ja mondjuk már a kávézót is ő vette nekik, mindegy. Videó készült odabent, a tökéletes esztétikai élményért sógorral kezdődik és végződik, Eszti pedig vagy feltölti ide vagy nem^^

Edit: feltöltötte :)

Miután Blanka megvette élete legmeghatóbb kávéját, a KBS (Korean Broadcasting System - anyu, apu, ez kb olyan mint otthon az MTV) gigantikus épületkomplexmua felé vettük az irányt - egészen a következő sarokig kellett elsétálnunk. A Sukira stúdióját csak akkor tudtuk volna eltéveszteni, ah süketek, vakok, és segghülyék vagyunk, ugyanis rengeteg rajongó gyülekezett már ott. Ennek ellenére viszonylag jó helyre sikerült beékelni magunkat a tömegbe, mikor megérkeztek akiknek meg kellett, szóval láttunk is belőlük ezt-azt, meg a végén beszéltek is egy kicsit hozzánk. A vendég egyébként a Miss A volt, akik tüneményesek és nagyon szépek élőben, Jungsu és Hyukjae pedig leírhatatlan. Mondjuk úgy, hoyg szimplán Super Junior. Nem érdemes tovább ragozni - léteznek és ennyi nagyjából több, mint elég.

Maga a műsor éjfélig tartott, minekutána kissé meghatódva, zúgó fejjel és sajgó lábakkal, ámde zseniális időzítéssel mindkét utolsó metrót elkapva Eszti és Blanka hazametrózott, arcukon gigantikus vigyorral, zenét hallgatva és minden éjszaka utazgató koreai által tök hülyének nézve.

Mivel megígértük Balcsinak, hogy este iszunk (velünk szeretett volna jönni Myeongdongba, de határozottan úgy érezzük, JÓ, hogy megkíméltük a fangörlködésünktől. Na majd jövőhéten!) és így is lett. Soju és cola és csipsz és röhögés, hogy már belefulladunk a saját nyálunkba. Csak a szokásos. Nagyon a szívünkhöz nőtt ez az ember és már gondolkodunk rajta, hogyan tudnánk elhozni, kicsempészni, elteleportálni, mert már most fáj, ha arra gondolunk, hogy itt kell hagyni. Szóval ittunk és jó magyar szokás szerint megtanítottuk káromkodni (mossuk kezeinket… ő akarta tudni, mert szerinte olyan érdekes a hangzása a magyar nyelvnek!) innen ered a címben található.. mondat is. Ami viszont túl hosszú történet. Már meg sem lepődtünk, hogy ismét világosban feküdtünk le.

És egyébként sikerült emberi időben felkelni és utunkat igen késő délután ismét Myeongdong felé vettük. Balcsi egyébként most három napig nem lesz itt mert a családjával lesz, de ha visszajön akkor főzünk neki és az egész társaságnak finomat. Nyehehe. Úgyhogy a mai napot ismét Myeongdong utcáin töltöttük és ettünk nagyon finomat valami étterembe, ahova rengeteg idol jár. Legalábbis a falból ítélve, mert az tele volt képekkel és aláírásokkal és… ott kellett volna hagynunk valamit. Később sokat fog érni. Nyehehe. Ettünk később mandut is, ami ilyen kínai tésztagombócszerűség és husi meg zöldség volt benne és olyan finom volt, hogy besírtunk. A kimchijük viszont szar volt, ne is szépítsük. Nagy nehezen találtunk csak vissza a metrónkhoz és 11 felé haza is értünk, ugyan is holnapra Inkigayo terveink vannak. NEM MENEKÜLHETTEK KEDVES INFINITE, CSAK, HOGY TUDJÁTOK. MEGTALÁLUNK TITEKET. Korán kelünk. Nagyon korán. Múlt vasárnap bebuktuk, de most…..!!!!!!!!!!!!!!!! MAJD MOST! Még megy a mosógép és mindenki póbál legalább egy keveset aludni, igazából nem hiszem el mit meg nem teszünk értetek kedves fiúk…

Csók szeretet és békeözön innen a szöuli hajnalból!

u.i: este Hongdae a többiekkel és hétfőn végre PALOTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!44444444444444444négynégynégy

HO:A jelenti

rainbowinthebabysky — Thu, 28 Jul 2011 04:56:00 +0200

Jól vagyunk <3

Reggel mikor felkeltünk ~~( = Krisz felkelt khm)~~ …. esett. Még mindig. Bár most éppen nem. Elvileg holnapra elmúlik ez az idő… de hát ki tudja. Mai programunknak lőttek. HÜPP-HÜPP és HÜPP.

Csak egy gyors jelentés volt ^^

Sok sok szeretet és puszi mindenkinek köszönjük, hogy aggódtok értünk <3

Rozi, Blanka, Krisz, Oppa (Móni), Eszti

a fanjaink:

rainbowinthebabysky — Wed, 27 Jul 2011 20:18:34 +0200

Hello csajok! Hallottam, hogy áradás van Szöulban, meg volt földcsuszamlás is, szörnyű ;A; remélem ti jól vagytok, és semmi bajotok nem esett. Vigyázzatok magatokra n_n

Wed, 27 Jul 2011 19:24:26 +0200

Heyy!~
Semmi bajunk, szerencsére kicsit lecsitult az idő, mire hazaértünk Pusanból. Mondjuk így is szarrá áztunk de legalább élünk :D Köszi hogy gondoltál ránk :*

012 - Lófasz.

rainbowinthebabysky — Wed, 27 Jul 2011 17:35:58 +0200

Felkeltünk - buszra szálltunk - megjöttünk Szöulba - szarrá áztunk - lepakoltunk - aludtunk - elmentünk mekibe, ahol nem adták ki a kért kajamennyiséget - most agyfasz van és döglés. Rozi vacsorája megtalálható fészbúkon.

Amúgy es az eső, de jól vagyunk.

Majd jelentkezünk, cső~~

HO:A

010 & 011 - KRESZ is badass, avagy Mint egy Főnök!

heepergengtillation — Tue, 26 Jul 2011 18:31:47 +0200

Amikor megérkeztünk Szöulba, azt hittük, ennél rémesebb időjárással nem lehet dolgunk az út folyamán. Aztán leutaztunk Pusanba, és rájöttünk, hogy hatalmasat tévedtünk. (Eszti szerint ez nem így van de most jól lehurrogtam hogy dehogynem. Mint egy főnök! [Eszti válasza: Lófaszt.]) Nos tehát!
Hétfőn reggel, csodával határos módon sikerült időben fölkelnünk! Nyilvánvalóan a pusani kiruccanás és a nem lekésendő busz gondolata eléggé motivált ebben, mindenesetre ettől függetlenül a dolog még semmit sem veszt hősies mivoltából. Készülődés közben Balcsi, az egyetlen, megjelent a szobánkban, és a kezünkbe nyomott egy meglehetősen alapos, kézzel írt útmutatót, aminek segítségével egy könnyes búcsú után könnyedén eltaláltunk a szöuli buszpályaudvarra, ami egy kicsit egyébként olyan mint a Stadionok, csak egy kicsit nagyobb. A buszunk 11.30-kor indult, mi pedig elfoglaltuk a hátsó, ötös sort, mint egy főnök. (Eszti: Mint öt főnök! Kriszti: De mi egy nagy főnök vagyunk! Eszti: De akkor már vezérigazgató, légy szíves!) (Anyu, apu, a “mint egy főnök” magyarázata később érkezik!)
A busz egyébként irtó kényelmes, gyors, valamint Krisz szavajárásával: “és így bazmeg!!”, szóval a négy és fél órás út körülbelül tíz percnek tűnt, mondjuk talán azért is, mert mind az öten végigaludtuk az egészet. A táj csodálatos volt, már amennyit láttunk belőle; hegyes-dombos-tavas-gyönyörűs, meg ilyenek, erről valahol az éterben mintha lennének fotók, majd előkeressük őket, de nem most, mert… Hát a főnökök nem érnek rá mindenre.
Aztán megérkeztünk, “és így Pusan arcba vágott” (aki eltalálja, kitől származik az idézet, az nagyon ügyes, és minden bizonnyal rendszeresen olvassa a blogunkat, tehát szeretjük! vagy nem. <3). Egyrészt, itt MINDENKI gyönyörű. De úgy effektíve és konkrétan. És amikor azt mondjuk, hogy gyönyörű, akkor azt értsétek is úgy, hogy GYÖNYÖRŰ. Fiúk, lányok, idősek, fiatalok, babák, mindenkik. Valószínűleg az itteni vízben lehet valami, de hát ki tudhassa.
Legnagyobb örömünkre Pusanban legalább olyan könnyen tájékozódunk, mint Szöulban, így hát nem is telt bele sok időbe, mire megtaláltuk a metrómegállót, ahová Adam, az egyik szállásadónk kijött elénk. Azoknak, akik nem tudnák, Pusanban couchsurfingeltünk; a CouchSurfing egy nemzetközi szervezet, magyarra fordítva (Eszti szerint) kanapéturizmus. A honlapjukra regisztrálhat az ember szállásadóként, utazóként és mindkettőként egyaránt, a lényege pedig abból áll, hogy hotelek helyett ingyen és bérmentve magánembereknél száll meg, kanapékat és nappalikat sajátítva ki, nyehehe. A mi szállásadóink, Nicole és Adam, egy fiatal amerikai pár, akik angolt tanítanak itt Pusanban - és olyan kérójuk van, mint az álom. Mármint ez alatt ne sokezercsillagos luxust értsetek, hanem épp megfelelő méretű, barátságos kis lakást, pár köpésre az egyik legforgalmasabb metróállomástól.
Miután lepakoltunk, utunkat Pusan legnagyobb és leghíresebb strandja, Haeundae felé vettük, mivel Nicole és Adam ezt ajánlották nekünk elsősorban, a mozgalmas éjszakai élet miatt.
Hát mozgalmas, na az volt. Na és akkor most átadom a laptopot Krisznek és Esztinek, mert igazán írjanak most már ők.

Basszus, Rozi, erről nem tudunk kulturáltat nyilatkozni. Na de próbálkozzunk. Ha még emlékeztek a fent említett mindenki gyönyörű részre, ha azt most képzeljétek el tízszeresében, egy zsúfolt utcán az éjszakában. A tengernél. HÁT JÓ! A tenger hívó szava most kivételesen erősebb volt, mint az őrülten korgó gyomrunk, így minden tartásunkat elveszítve, ötévesek módjára rohantunk bele a Keleti-tengerbe (az elvetemült japánok szeretik ezt Japán-tengernek hívni, de mi tudjuk, hogy az KELETI-tenger és pont. - Eszti) Ismét ot vagyunk, hogy lehetetlen leírni azt a látványt, ami elénk tárul, ami ott van a parton, a fények (FÉÉNYEK!! LIGHTS GO ON AGAAAAAIIIIIIN - bocsi…) a rengeteg fiatal, akik ide járnak le csoportosan és egyszerűen csak … mindenki jól érzi magát. Na de azé utána má télleg kajálni kelet ( - ezt most így hagyom, véletlen elírás volt de Freud beütött mint látható.. szóval az ott egy kellett akart lenni… - Krisz) és mivel mindenki halat szeretett volna Eszti kivtelével, ezért csirkét ettünk! Drága volt és kevés, de finom. Úgyhogy gyorsan beugrottunk egy Family Martba (hiányoznak a szöuli barátaink!!!!) és vettünk kólát és sojut és kekszet és csokit és csipszet is, mert ugye egészséges táplálkozás. Aztán viszamentünk a strandra. Mint a főnökök! És le is telepedtünk egy nagy ezüstöt izére amit egy néni árult és… Hát így ja. Eszti kiegészítése: amúgy egy bácsinál vették és pokrócként funkcionált de miiindegy…
Ültünk a homokban, ittunk és bámultuk a tengert (khm meg hát az embereket…), és ne szépítsük, a környezetünk felváltva versengett a figyelmünkért, és repkedtek az angol mondatok… vagy angolnak szánt nagyon kedves… bókok? Vagy valami ilyesmik… Eredeti tervünk szerint az utolsó metróval mentünk volna. Ám ez nem jött össze. De ne szaladjunk előre! Rozi, kérlek, hagyd már Geng rebloggolását és folytasd…
(Anyu, apu, ezt hagyjuk :D)

Jól van na, de hát mit tegyek, ha egyszer ilyen szekszi! o.O”
Tehát, ülünk a parton azon az ezüst izén, mint a főnökök, kegyetlenül osztunk mindenkit magyarul, röhögünk egy iszonyatosan részeg nénin, aki a szintúgy iszonyatosan részeg férjével egyetemben ritmikus egymásutánban mondhatni belehuppant a tengerbe (“de néni kérem tessék vigyázni, mert be tetszik lenni baszva a néninek!”, intette óva Rozi a hölgyet az első meredek dőlésszögű lépés után), és egyszer csak… “You want to drink with us?”
Felnéztünk. Ők is. Voltak négyen, és úgy legalább tizenhét évesek. Állításuk szerint ugyan mindnyájan húsz fölött voltak, de azért a Ho:A nem ma jött le a falvédőről. Mindenesetre, úgy döntöttünk, legyen egy jó estéjük! A felelősség nem a miénk, ők mondták. (Anyu, apu, NYUGI, nem vagyunk se terhesek, se pedofilok, se semmi! Tényleg! Csak röhögtünk! És most olvassatok tovább <3) Mindenesetre ha ők így, hát mi is. Legalábbis én, Rozi, mindenképp.

A “how old are you?”-kérdésre csípőből rávágtam a szende “i’m 20”-k után, miszerint huszonnégy, és onnantól kezdve úgy voltam kezelve…
Hát, mint egy főnök.
Tudniillik, a koreai nagyon illedelmes nép; még a baráti társaságokban is nagyobb körű tisztelet illeti meg a legidősebbet, aki most némi füllentéssel én lettem. “Sister” volt az első reakció, de utána nem sokkal később sikerült őket rávenni, hogy noonának hívjanak (Anyu, apu, habár most biztos röhögtök, de mindenesetre a koreai fiúk így szólítják a náluk idősebb lányokat, és egyébként nővért jelent, olyasmi, mint az oppa, szükség esetén lapozzatok vissza!). Mindenesetre édesek voltak, hoztak inni-enni, és tényleg apait-anyait beleadtak, hogy levegyenek minket a lábunkról, törött angol ide vagy oda. Egyébiránt a környező társaságok roppant féltékenyek voltak rájuk, de ettől függetlenül voltak még páran, akik megpróbáltak ismerkedni velünk. D’awww.
Az ismerkedés egyébiránt egészen jól ment, habár mi hárman lábmosás címszó alatt elvonultunk a tengerhez idiótát csinálni magunkból, mert az érdekesebb volt, mint a kínos csendek, amikkel ÉN SE TUDTAM MIT KEZDENI BAZMEG. ÉN.

Mindenesetre, amíg mi lábat mostunk és hatalmas szívecskékkel egyetemben belevéstük a homokba Balcsi oppa nevét, akit egyébként annyira hiányolunk, hogy az már szinte vicces, a többiek jól elbeszélgettek. A srácok kedvesek voltak, segítettek nekünk taxit is fogni az este végén, tök szép homokvárat építettünk velük, és őszintén szólva, nem tűntek ártalmasnak, sőt, mi több, inkább egy kicsit bárgyúnak. Három körül váltak el útjaink, ők elpályáztak valamerre, miután beraktak minket két taxiba, mi meg…
Hát, átéltük életünk legviccesebb taxizását, de azért beszartunk egy kicsit, na.
A csapatfelállás a következő volt: Móni és Blanka az egyik kocsiba, Krisz, Eszti és Rozi a másikba, mivel öt embert egy sofőr sem volt hajlandó fölvenni. Miután kinyökögtem a bácsinak, hogy hova vigyen minket, ő beletaposott a gázba.

Olyannyira, hogy tíz perc se telt bele, ő már három piros lámpán is átment, mint egy főnök. (Anyu, apu, most jön a magyarázat: a “mint egy főnök” a “like a boss” direkt fordítása; ez a kifejezés internetes berkekben elég népszerű, arra a szituációra használjuk, amikor leszarod a szabályokat, az van, amit te akarsz, te vagy a főnök. A fordításra azért volt szükség, mert annak ellenére, hogy nem biztos, attól tartottunk, hogy a bácsi esetleg ennyit azért megért angolul. Bár Pusanban ki tudja - ugyanis itt található a világ egyetlen McDonald’sa, ahol csak a biztonsági őr beszél angolul, és ő is csak címszavakban.) Egyébként Pusanban mindenki úgy vezet, mint egy főnök, meg mondjuk mint egy őrült is; vannak olyan kereszteződések, ahol nincsenek lámpák, hanem így elindulsz előre, azt vagy meghalsz, vagy nem. A badass meg Adam kedvenc szavajárása; a magyar nyelv, a gulyás, a koreai szak, meg nagyjából minden második dolog badass, szerinte legalábbis. Úgyhogy a KRESZ is az, az már egészen biztos.
Tehát, a nagy főnökösködés közepette, mi annyira jól eldumálgattunk (értsd ordítoztunk csóri bácsi fülétől tíz centire magyarul), hogy nem is igazán figyeltünk arra, hogy merre megyünk. Akkor egy kicsit már gyanússá vált a téma, amikor hirtelenjében a sztrádán találtuk magunkat. Na hát, mondanom se kell, Kriszt kiverte a hideg verejték, és azonnali hatállyal a veséje jövőjéről kezdett kérdezősködni, én meg nyugtatgattam, hogy ne fosson, mer egyrészt béke van, másrészt meg mert amíg engem lát, addig baja nem lesz. Azért a huszadik (igazából öt volt, mindegy, de pánikhelyzet volt!!!4!!IVnégy!!) percnyi sztrádázás után már én is kissé megijedtem, mondhatni beszartam, de még mielőtt önként ajánlottam volna fel a bácsinak a májamat, egy éles kanyarral ismét a belváros felé fordultunk. (Adam később mondta, hogy minden bizonnyal ez volt a legrövidebb út a tengerparttól a belvárosig. Hát bazmeg.)

A Pusan National University metrómegállónál tett le minket a bácsi, akit egyébként faszán letegeztem, pedig különben kurva udvariasan meg akartam kérni, hogy ugyan tartsa már meg az aprót, maga mocskos állat, mindenesetre némi kóválygás után végül a Sas leszállt, és a Ho:A tagjai egyesültek Houstonban, mármint Pusanban. Mint kiderült, Móniék is ugyanezen az úton jöttek haza, de ők vese és máj helyett a szívüket gondolták odaadományozni a szintúgy ártatlan és kedves, szervkereskedő kilétéről mit sem sejtő bácsinak. Lényeg, ami lényeg, túléltük életünk első taxizását Pusanban, és ettől felvillanyozva végül édesdeden álomba szenderültünk Nicole és Adam nappalijában, úgy fél négy tájékán. Ennyit arról, hogy korán kelünk, és fasza turisták leszünk.

Meglepő módon azonban, tízkor felébredtünk! Gyakorlatilag fél tizenegykor sikerült összekaparnunk magunkat; Krisz és Móni a kétszemélyes, felfújhatós matracról kászálódott le, Eszti az egyetlen kanapéról, a vízitúra-crew, Rozi és Blanka pedig a földről… Fel? Igen, onnan az ember fölfelé kászálódik.
Ezt követően még legalább két óránkba került, hogy embert formáljunk magunkból, és elinduljunk városnézés… Helyett strandra! A változatosság kedvéért most egy másikra, a Gwangallira, ami Pusan második legnagyobb, legszebb és legmocskosabb strandja. Az idő azonban nem gondolta úgy, hogy kedvezni fog nekünk - mindenesetre Eszti, Blanka és Rozi ennek ellenére megmártóztak a kellemesen hűvös, kellemetlenül sós, és irgalmatlanul piszkos vízben. Na jó, a Balaton rosszabb. De mi jobban szeretjük! <3
Strandolás után még kóvályogtunk egy kicsit a parton, aztán hazajöttünk, mert tegnap megbeszéltük Adamékkel, hogy együtt fogunk vacsorázni. A metrómegállóra néző, hosszú sétálóutcában találkoztunk Adam egy amerikai-koreai barátjával, Jeremyvel, aki csatlakozott hozzánk, és rövidesen be is foglaltunk egy különféle tengeri herkentyűket kínáló éttermet, ahol Eszti legnagyobb örömére volt CSIRKE is. Íme, a vacsink:

Vacsi után hazajöttünk, és most itt ülünk Münyike (anyu, apu, ez Rozi laptopjának a neve) fölött, és írjuk ezt a dupla bejegyzést, amiből már baromira elegünk van, úgyhogy innentől kezdve visszatérünk a rendes blogoláshoz. Holnap megyünk vissza Szöulba, BALCSIHOZ <3, na meg nem utolsó sorban Szabinnyóhoz, aki egyébiránt Szabina, a Szalai, mellékállásban Ayumi, és csatlakozott a Backpacker’s Mr. Sea csapatához egy hétre, hogy boldogítson mind minket, mind Balcsi oppát, mielőtt a nyári egyetem a kezdetét venné.

Repkednek a csókok innen Pusanból, a főnököktől, akikről most bebizonyosodott, hogy valóban iszonyú szar turisták, nem elmenni a pusani halpiacra, bazmeg;

Rozi, Blanka, Krisz, Oppa (Móni), Eszti

008&009 Hóblekksike és a Négy Törpe, avagy keresnem kell egy képet Hoya hónaljáról, továbbá Cube Entertainment, y r u Grimmauld 12?

heepergengtillation — Tue, 26 Jul 2011 06:01:00 +0200

Szombati-vasárnapi post, a tegnapi hamarosan jön! Aztán kiküszöböljük most már ezt az elmaradás-dolgot, kiscserkészbecsületszavamra!

Egy gyors mosás (már nagyon nagy szükség volt rá!) (megjegyzés kettő: anyu, apu: profin használjuk a koreai mosógépet!) (megjegyzés három: hű, hát legalább két gombot kell megnyomni rajta…) és teregetés után úgy döntöttünk, ideje egy blogbejegyzésnek. Nagyon rossz poénok helyett most úgy döntöttem, én írok, így ez alkalommal Krisz jelentkezik a HO:A beszámolójával. (A későbbiekben meg Rozi a kiegészítésekkel!)

A tegnapi napot (itt eltelt 5 perc, mert a mosógép valami fura hangot adott ki) arra szántuk, hogy vásároljunk. Előszőr Dongdaemun felé vettük az irányt, azzal a nem titkolt szándékkal hogy: CD!!!!!!!!!! Igen, na meg, ahogy azt mi elképzeltük… Legalább másfél óra felesleges keringés (felmásztunk valami óriási méterárú üzletház ötödik emeletéig, mert “hátha a következő emeleten”….) és a Dongdaemun kapu megcsodálása után (mely a keleti, régen a leggyakrabban használt városkapu volt) úgy döntöttünk, hogy azonnal elugrunk Itaewonba, amiről előzetesen annyit kaptunk címszavakban, hogy: minden, külföldiek, drága és (FREEDOOOOM - anyu, apu, ez egy szám sora, amit minden egyes alkalommal kényszeresen üvöltünk, ha meghalljuk az Itaewon nevet) és hát igazából ezek ismételve. Be kell vallanunk, nem emlékszünk a tegnapi napra… Minden mondat után 5 perc szünetet tartok és kérdezgetem Esztit. Ez egészen biztosan a mai hihetetlenül undorító, borús, esős, nagyon kellemetlen idő hatása, álmosak vagyunk és mindenkinek nyomott a kedve. Blanka és Rozi mondjuk ismételten a Cube felé vette az irányt, mert olyan nincs, hogy azt hiszik elbújhatnak előlünk! (anyu, apu, magyarázatot ugye lásd előző fejezetben) Szóval vissza Itaewonhoz. Kiszálltunk a metróból és külföldiek. Mindenhol. Itt már csak mi is egyek voltunk a sok közül, itt nem számítunk különlegesnek, mert Itaewon a turisták egyik kedvenc úticélja. A legnagyobb probléma mindig az, hogy fogalmad sincs, hol kezd, merre indulj, olyan nagy a hely. Most is csak találomra (esküszöm szívrohamot fogok kapni a mosógéptől, ha továbbra is ilyen hangokat ad ki, pedig még van 35 perc a kis dögön…) böktünk egy irányt és “ha cd bolt lennél, hova bújnál” alapon bevettük magunkat a hatalmas tömeg közé. A jólismert és elmaradhatatlan “egyszercsak” életérzés most is megtalált minket, mindenfél komment nélkül ez az alábbi képen látható - sétálsz Itaewonban, lenézel a földre és egyszercsak:

A rekkenő és fülledt melegben végül meguntuk a boltvadászatot és némi tanácskozás után arra jutottunk, hogy az egyszer már bevált Kyobo közelében jelez az okos térképünk egy könyvesboltot - próba szerencse. Előtte betértünk Insa-dong egyik utcájára bámészkodni. Hihetetenül fílinges az a rengeteg színes, hatamas tábla, amitől ki se látszanak ezek az utcák. Este pedig valami hihetetlen, amikor fényárba borul minden.

Innen mentünk tovább a szent helyre. AZ óriási könyvesbolt táblája pedig hosszú órák iábavaló kutatása után lefelé irányított minket! … “Ez a mennyország!!!” “URISTEN, NEM, EZ A POKOL!!!!” nem tudjuk eldönteni melyiket válasszuk. A pénztárcánk biztos a másodikat.
CD. SOK. NAGYON SOK . MINDENHOL . ÉS NÉZNEK RÁNK . ANYU APU NE HARGUDJATOK! - és beszabadultunk. Ne részletezzük, így tudnánk a végeredményt prezentálni:

Mentségünkre legyen szólva hatalmas erőfeszítésbe került nem mindent azonnal megvenni, és megfogadtuk, hogy akkor utolsó héten majd visszalátogatunk. Mert enni ugye még azért kell. (A belső hang azt üvölti, hogy “dehogy”, de a taktika az, hogy NEM szabad rá figyelni!!!!) Az Infinite és az MBLAQ legújabb lemezeire pedig mindenképpen szükségünk volt, ugyanis másnapra, azaz mára Inkigayo terveink voltak, de erről később. (Anya, apa, az Inkigayo egy olyan hetente jelentkező zenei műsor, melyen az épp aktuális együttesek adják elő a számaikat és minden héten nyer valaki.) Átszellemült fejjel léptünk ki a boltból és utána üldögéltünk még egy kicsit, gyönyörködve a szerzeményeikbe, majd elindultunk hazafelé. A Cheonggyecheon egyik hídjánál kötelező fényképezkedésen estünk túl és a szombati hatalmas forgalom jóvoltából, nagyon vidám/döbbent/lesajnáló … stb perceket okozhattunk a kisebb dugóban elakadt buszon és autóban utazó/unatkozó koreaiaknak. (Öt őrült külföldi röhögve fényképezgeti magát a híd közepén és próbál ráférni egy közös képre kevés sikerrel… én is kiröhögném magunkat….)
Otthon aztán rászabadultunk újdonsült gyűjteményünkre (van egy új szobatársunk, egy nagyon kedves francia lány, aki szerintem addig a pillanatig tartott csak normálisnak minket amíg meg nem hallotta a fanolásunkat….) és megbeszéltük, hogy akkor korán fekszünk, nagyon korán kelünk. Korán. KORÁN . TÉNYLEG KORÁN. (itt most nem sütöm el a nagyon rossz és teljesen felesleges, lejárt poénomat.) Egészen konkrétan fél ötöt jelent az a nagyon korán és mondanom se kell, hogy természetesen mikor, ha nem ma döntött úgy, hogy ESIK. Amúgy sincs túl köze az SBS épülete, és így sem garantált, hogy szerzünk helyet, de olyan nincs, hogy kihagyjuk. Igen kellemetlen és leginkább kínos volt az a PANGÁS, ami az épület előtt fogadott minket és mindenféle hosszú részletezés és szitkozódás mellőzésével, nagyon rövidre fogva azt kell tudni, hogy természetesen pont ma, máshol volt a forgatás… GRR… Szóval hazajöttünk aludni, mert ilyen időben (ilyen idegesen khm…) nem lehet mást csinálni. Úgyhogy itt vagyunk most. Eddig úgyis minden olyan könnyen összejött, szóval… De nem baj, majd jövő héten. Legalább elintéztük a buszjegyet Busanba, ahova ugye holnap megyünk. Balcsi oppa nagyon kedves volt és segített nekünk. Ha Rozi és Blanka hazaér, szeretnénk elmenni valahova kajálni, mert a háromszög (kimbap), pringles, cola, vitamin víz és instant tészta kezd unalmas lenni. Ideje enni valami finomat! A szúnyogok egyébkét háborút indítottak ellenünk, gyakorlatilag már nincs szabad hely rajtunk a sok csípéstől. Úgyhogy most előkerestem a jó kis otthoni Raidet és HULLJATOK DÖGÖK!!!!

Most pedig ránézek a mosógépre, mert szerintem direkt szórakozik velem.

EDIT: Rozi, Blanka és Jungrim kalandjai Dongdaemunban

A szombati CD-vásárlást és roppant fárasztó, insadongi sétálgatást a fent említett két jómadár nem holmi alváshoz hasonlatos tevékenységgel zárta le, hanem a harmadik jómadár társaságának és némi alkoholtartalmú italnak az alapos kiélvezésével. Jungrim egy nagyon jó barátunk, magyar szakos diák itt Szöulban, két éve Budapesten töltött egy évet, csak hogy ~~eligya a máját~~ fejlessze magyar nyelvtudását, akkor kezdődött minden. Egyébként hónapok óta meg volt beszélve, hogy alaposan betintázunk majd nyáron, úgyhogy baromi boldogok voltunk mindnyájan, hogy ez sikerült is.
Dongdaemunban találkoztunk este tízkor, és Jungrim okostelefonjának, pontosabban az azon lévő GPS-nek a segítségével, némi bolyongás után végül kikötöttünk egy kocsmában, ami egyébként félig-meddig (NAGYON félig-meddig) étterem is; itt Koreában minden kocsmában lehet enni is, nem csak szendvicseket meg ropit, mint otthon, hanem bőséges adagnyi, hagyományos kajákat. Mi is kértünk némi táplálékot a folyékony kenyér mellé, egész pontosan dokbokkit egy rakat tengeri herkentyűvel, meg főtt tojást, ami náluk kvázi levesformátumú, és jobban hasonlít a rántottára. A dokbokki egyébként tészta, és legfontosabb ismertetőjegye, hogy annyira csíp, hogy beszarsz. Egyébként baromi finom volt, meg a sok kis tintahal, kagyló és rák is, amit kaptunk hozzá. Evés-ivás közben iszonyú jót dumáltunk, végtére is, majdnem két éve nem találkoztunk. Mindenesetre eredeti tervünk, miszerint hazamegyünk az utolsó metróval, csúfosan meghiúsult, így hát háromkor úgy döntöttünk, hazataxizunk. Szöulban. Kissé illumináltan. Like a boss. Egyébként iszonyú jó érzés volt száguldani bele a szöuli éjszakába, az meg talán még inkább, hogy az út második percétől kezdve tudtuk, hogy hol vagyunk.
Tovább nem is részletezném, beszéljenek a képek. Nyilvánvalóan mindenki számára egyértelmű a továbbiakban, hogy miért nem mentem a lányokkal Inkigayora…

EDIT2: Rozi és Blanka kalandjai Apgujongban

Nahát ez újabb vicces része a postunknak! :D
Miután ráhagytuk serény leánkáinkra a mosógépet, úgy döntöttünk a Kolycival, hogy mi most veszettül elmegyünk, hogy ismét megkeressük a Cube Entertainment főépületét, amiből kettő is van, a honlapon található térkép szerint két köpésre egymástól. (Anyu, apu, a Cube Entertainment egy ügynökség, ahol egy csomó kedvenc bandánk dolgozik, just in case elfelejtettétek.) Nomármost, az épület baromira nem ott található, mint mi ahogy azt eddig hittük, de minden különösebb problémázás nélkül sikerült rájönnünk, hogy bizony, át kell metróznunk a város túlsó felére, ha véghez akarjuk vinni elfoglalási-hódítási-leigázási terveinket.
Miután majdnem egy teljes órát metróztunk, először ki a halál f*szára, aztán vissza a halál f*száról a legbelsőbb belvárosba, Apgujongba, hatalmas lelkesedéssel vetettük bele magunkat az éjszakába… Vasárnap. Mondhatni, zúztunk.
Anyway, habár Koreában egyszerűen senki sem ismeri a vasárnap fogalmát, most mégis sikerült elcsípnünk azt az időszakot, amikor effektíve és konkrétan üres a város. De úgy üres-üres, nem a lézengős-fajta üres, hanem tényleg üres. Jó, néhány kocsi azért elszáguldott mellettünk, de magunkon kívül talán hat emberrel sikerült találkoznunk. Egy olyan kaliberű úton, mint otthon az Andrássy, vagy a Nagykörút, egyébiránt.
Lényeg, ami lényeg, használhatatlanul fos, egyáltalán nem méretarányos térképünket követve, elindultunk a szent cél felé, úgy este nyolc tájékán. Miután félig azért sikerült lejárnunk a lábunkat, végül megtaláltuk a megfelelő sarkot, ahonnét aztán újabb kiadós séta következett, egészen addig, amíg valami úgy istenesen ki nem szúrta a szemünket, mondjuk így ez:

Igen, sikerült megtalálnunk a JYP főépületét a Cube helyett. (Anyu, apu, a JYP egy még nagyobb, még híresebb ügynökség, ahol szintúgy egy csomó kedvenc bandánk dolgozik.) Az épülettel szembeni Dunkin Donutsban eltéveszthetetlen rajongóegyedek hada várakozott valamire, ami minden bizonnyal az a hófehér furgon volt, amit mi is láttunk, habár azt, hogy kik szálltak ki belőle, már sajnos nem. Igazából annyira nem is érdekelt (shame on us), mivel olyan elszántan meg akartuk találni a Cube-ot, hogy inkább folytattuk a felderítő hadjáratot.
Minden elszántságunk ellenére azonban nem sikerült megtalálnunk. Egyszerűen csak… Nem. A környék jó. Egész biztos, mert a JYP főépületével szemben lévő éjjel-nappaliban aláírt B2ST, 4minute és G.Na poszterek voltak kiakasztva a falra (anyu, apu, ők Cube-os előadók). Mindenesetre több, mint két óra mászkálás után végül feladtuk, egyrészt azért, mert leszakadt a lábunk, másrészt azért is, mert az egész környék idiótának nézett minket, harmadrészt pedig azért, mert éhen pusztultunk. Hazavontattuk hát magunkat a szállásunkig, ahol aztán némi heveny gyökérkedés vette a kezdetét, melynek a csúcspontja Hóblekksike (aki Móni) és a négy törpe (akik mi vagyunk) volt. Az inspirációt köszönhetjük az Infinite nevezetű banda Inspirit című kislemezének, azon belül is a mellékelt photobooknak, melyben Hoya, Móni kedvence egy almával pózol. Na mindegy.

Vacsizni ugyanoda mentünk, mint a múltkor. Jó combos adagnyi samgyeopsal után, éjfél után éreztük úgy, hogy igazán itt az ideje lefeküdni, és… Így is tettünk.

Sok puszi és minden egyéb mindenkinek! Pusanból remélhetőleg még ma jelentkezünk!

Rozi, Blank, Kriszti, Oppa (Móni) és Eszti

006 & 007 "Please, enjoy this wire!" avagy nem emlékszünk a cím másik felére

heepergengtillation — Fri, 22 Jul 2011 22:13:21 +0200

“Mekkora MYUNGYEOL D: Gyerekek, tükröződik, hogy akkora!!” - Krisz
(Anyu, apu, ezzel ne is törődjetek. Ezt nem tudjuk megmagyarázni. :D)

Mindenek előtt, néhány sor a tegnapról, mivel az sajnálatos módon elmaradt.
Jó szokásunkhoz híven délutánig az ágyban fetrengtünk, aztán úgy döntöttünk, elzarándokolunk a Cube Entertainment (anyu, apu, ez egy nagy ügynökség, ahol egy csomó kedvenc együttesünk dolgozik) főépületéhez. Habár azt hittük, gyors kis séta lesz, nem volt az, már csak azért sem, mert leragadtunk egy szabadtéri, kisebb kaliberű tehetségkutatónál (amelyen egyébként pofátlanul jó hangú emberek léptek fel, fiatalok-idősek egyaránt), továbbá azért sem, mert a lebutított térképben elég naiv módon bízva, baromira eltévedtünk. Nem mellékesen, Blanka és Rozi képesek voltak elindulni magassarkú illetőleg -talpú cipőben, eme rémesen rossz döntésük azonban csak a nap későbbi szakaszaiban vált egyértelművé. Mivel már a Cube keresése közben is épp eléggé megfájdult a lábunk, úgy döntöttünk, hagyjuk az egészet a francba, és átmozdulunk a várost övező, kisebb dombok egyikére - a Namsanra, amelyen az egyetlen és utánozhatatlan Seoul Tower áll. Legnagyobb szerencsénkre könnyen megtaláltuk a metrómegállót és a hegyre fölvezető buszmegállót is, de azzal nem számoltunk, hogy a végállomástól még másznunk is kell fölfelé - legalább ötven métert, ó te jó ég, mindenesetre az az ötven méter volt elég meredek ahhoz, hogy fölfelé és lefelé is egyaránt alaposan befossunk, Blanka és Rozi legalábbis biztosan. Odafent, miután sikerült megvenni a jegyeinket, körbenéztünk a tornyot övező placcon, amelyről egyébként szintén remek kilátás nyílik a városra, éjszaka meg aztán főleg. Vettünk egy lakatot is, ugyanis nagyjából kötelező minden ide látogató embernek itt hagyni élete során legalább egy lakatot a külön erre fenntartott korlátokon, avagy… Karácsonyfaszerű izéken. Húsz perc várakozás után végül elpályáztunk a “világ leggyorsabb liftjének” irányába, ahol aztán pár percnyi sorban állás után végül sikerült betömörülnünk a fülkébe egy valag kínai társaságában. Asszem, a valag kínai szókapcsolat már előferdült valamelyik postunkban (Eszti szerint nem), vagy ha nem is épp kínai, de egy valag valami egész biztos, mindenesetre; igen, sok a kínai, mindenhol. A Seoul Tower tetejére érve Rozi első dolga volt a panoráma megcsodálása előtt lerúgnia a cipőjét, azonnali instant bokától lefelé bekövetkezendő halál elkerülése végett, aztán mezítláb körbeklaffogni a turisták között - mindenesetre amennyire a valag kínaiak előszeretettel röhögtek a mezítlábazásán, mi épp annyira mély transzba estünk az egyszerűen… Semmihez sem fogható látványtól. Ezt egyszerűen nem lehet leírni. Ezt látni kell. Habár Krisz és Rozi fotóztak a plexiüvegen keresztül, egyik kép sem képes visszaadni azt, amit akkor és ott éreztünk és láttunk.
Ez a város gigantikus, egyszerűen felfoghatatlanul, befogadhatatlanul nagy, fényes és sosem áll meg. Körbeöleltek a hegyek, a szivárványszín fényár, a hangyaméretű autók, a sötéten, utcalámpa-színben csillogó Han folyó, Szöul, a maga tökéletlen, óriási pompájában.

Íme néhány kép, de… Ez igazán semmi ahhoz képest, amit láttunk:

Ezek Rozi fotói, annak is a töredék-töredék-töredéke, az összes fényképet majd feltöltjük valahová később, Kriszéivel egyetemben!

Miután sikeresen leverekedtük magunkat, úgy nagyjából fél tizenegy tájékán, amikor egyébként a kilátó zár, már zárták be a teraszt is, ahová a lakatokat akasztják a legtöbben. Így a mi lakatunk az egyel lejjebbi szintre került, az egyik “karácsonyfára”.

A lakat elhelyezése után elindultunk vissza a szállásunkra. A hegyről lefelé menet Rozi megállás nélkül a B2ST legutóbbi slágerének, a Fictionnek a fanchantjét mantrázta (“Yoon Doojoon, Jang Hyunseung, Yong Junhyung, Yang Yoseob, Lee Kikwang, Son Dongwoon, Fiction, Daebak!”; anyu, apu: a B2ST [beastnek ejtitek ki] az egyik kedvenc bandánk, a fanchant meg az, amit a számok elején a rajongóik ritmusra kiabálnak, amikor a srácok/lányok előadják az adott számot), csak hogy megpróbáljon másra koncentrálni, ami még csak nyomokban se tartalmazta kitörő bokáját, majd buszra szálltunk, és elvitettük magunkat Namdaemunig, ahonnan aztán metróval haza is keveredtünk. Csodával határos módon kettőkor ágyba verekedtük magunkat, bár ebben hatalmas szerepe is volt a fáradtságnak, a megkínzott talpaknak (Blanka & Rozi), meg… A fáradtságnak.

A mai napon meglepő módon egész korán sikerült felkelnünk! Alig múlt el délután egy óra, és a Ho:A tagjai már (egész) éberen ücsörögtek a konyhaasztal körül! Ezt követően, természetesen további három óránkba került, mire összeszedtük magunkat, hogy elinduljunk mai napi küldetésünkre. Mivel egyrészt ránk fért a kultúra, másrészt az időjárás sem volt annyira horribilis, szüleink távnevelésének engedelmeskedve utunkat a legközelebbi palota felé vettük, ami konkrétan tíz perc sétára található a hosteltől, de mintha ezt már írtuk is volna. A Changgyeonggung (Changyeong-palota), habár nem a legnagyobb Szöulban, így is meglehetőst lefárasztott minket - anyway, térjünk rá a részletekre.

A beugró kőkemény kétszáz, azaz kettőszáz forintnyi wonunkba került, és legnagyobb szerencsénkre, még épp elcsíptük a délután négykor kezdődő angol idegenvezetési túrát. Idegenvezetőnk egy tündéri, hanbokos-szalmakalapos, középkorú néni volt, aki megkapóan szépen beszélte az ékes angol nyelvet, és alapos odafigyeléssel elmagyarázott nekünk mindent még az öltözőpavilon mestergerendájának legkisebb szálkájáról is. Minden egyes információban dús kismonológot (van ilyen szó? o.O”) az alábbi felszólítással zárt: “please, enjoy this XY!” Enjoyoltunk mi mindent; kaput, lépcsőt, királyi ösvényt, téli-nyári víztartót, zászlót, természetes patakot, fát, tót, szigetet, Sejong király méhlepényének emlékművét… De a kedvencünk, a wire enjoyolása elmaradt, hiába vártuk nagyon. (A sokezredik “please enjoy this XY” után rémesen vártuk, hogy a néni felszólítson minket a tető alatt feszülő, a madarakat távol tartandó, régen vászonból, mostanság immáron drótból készült háló látványának élvezésére, de sajnos erre nem került sor. /heartbreakes)

Az idegenvezetés érdekes, rövid és emlékezetes volt, olyan, mint amire mindnyájan vágyunk, ha ilyesmire adjuk a fejünket egy múzeumban. Erőteljes gyanúm szerint azért is vágtuk le a végét a palota közepén húzódó tó partján, mert addigra már meglehetősen… Khm, esett az eső - és onnantól kezdve a magunk feje után mehettünk, felfedezni a palotakertet. Egyébként iszonyatosan furcsa érzés, ahogy a két világ találkozik, a kinti modern a több száz évessel… Amikor elnézel a paloták színesre festett, íves-mintás tetői fölött, és felhőkarcolókba ütközik a tekinteted :) Elsétálgattunk hát a nyugati stílusú üvegház felé, és visszafelé battyogva fotóztunk még egy keveset, nem mintha nem tettük volna meg ezt az idegenvezetés előtt is bőségesen, aztán viszont sietősre fogtuk a dolgot, mert egyrészt csurom vizesek voltunk, másrészt este hattól a hostelünk tulajdonosa, Mr. Sea vacsorával várt minket.
Hazafelé menet egyébként találkoztunk egy tündéri távolságibusz-sofőr bácsival, aki békésen dohányozgatott a busza ajtajában, és meglátva a csurom vizes Ho:Át, egy udvarias és kedves “yah!”-felkiáltással, no meg egy gigantikus mosollyal átnyújtott nekünk két esernyőt, ingyen és bérmentve. Habár addigra már teljesen fölösleges volt, hálásan megköszöntük és könnyekig hatódva elfogadtuk az esernyőket, alig fogva fel, hogy hogy lehetnek itt az emberek ilyen KEDVESEK. Bácsi, szeretünk! <3<3<3

A vacsora, mint ahogy arra számítottunk is, fantasztikusan finom volt. Mr. Sea bulgogit és rizst főzött, amihez kaptunk még kimchit és valami furcsa, téliszalámi ízű, tofuval alaposan megspékelt levest. Természetesen degeszre zabáltuk magunkat (Rozi következetesen rájár a konyhában lévő lábosra, amely a maradék, “just eat as much you want!”-bulgogira), olyannyira, hogy ki is dőltünk utána egy jó időre. Ezt némi könnyed esti séta követte, és egy tündéri, utcai kajaárus-nénitől vett, koreai hotdog. Ami egészen… Érdekes.
A képen nem látszik annyira, mindenesetre egy pálcikára szúrt virsliről van szó, amit valami fánktészta-féle tésztába burkolnak, és helyben megsütik. Háromszáz forint volt egyébként, és iszonyatosan, nagyon-nagyon finom.

A sétálgatás után visszatértünk sokadik otthonunkba (itt azért egyelőre még az elsőszámúnak minősül…), hogy blogoljunk. Semmi probléma, hogy itt most már lassan fölkel a nap, volt jobb programunk! Ismételten könnyed esti szeszelgetésre került sor Balcsi oppával, akinek olyannyira megtetszett a “please enjoy this XY!”-történet, hogy körülbelül fél órán keresztül mindenre ezt mondogattuk - és meghaltunk a röhögéstől, ő hatványozottan. Nem egyszer fetrengett a földön is! Az estéről, ami egyébként nem volt olyan ferde, mint amilyen lehetett volna, egy fotó készült, íme:

Hát, ennyi volt a mai program. Hogy holnap mi vár ránk, arról még nem sok fingom van.
Jelentkezünk amint tudunk! Csók mindenkinek!
Továbbá Petinek itt is, még egyszer, másnapra is, nagyon-nagyon boldog születésnapot!

Rozi, Blanka, Krisz, Oppa (Móni), Eszti

005 - "Somaek for life!"

rainbowinthebabysky — Thu, 21 Jul 2011 03:19:00 +0200

Nos, mivel mindenki alszik körülöttem, én pedig unatkozom, önkényesen úgy döntöttem, hogy összefoglalom az előző napot. Mivel kissé zavart mentális állapotban vagyok az elfogyaszott sojus kóla-mennyiségtől, hirtelen képtelen vagyok előásni az agyamból semmi epikusan krisztis beszólást az elmúlt 24 órából sajnos, bocsánat. Egyelőre az is kérdés, hogy a többiek jóváhagyják-e ezt a posztot, szóval ne ragadjunk le az apróságoknál és lássuk inkább, hogyan lehet ragozni azt a semmit, amit ma csináltunk!

Kezdjük mondjuk ott, hogy valamikor másfél nappal ezelőtt elhatároztuk, hogy lefekszünk időben és felkelünk. Megint. Csak hát mondani könnyű, ellenszegülni a bagoly-természetnek sokkal nehezebb, így kb hajnali fél 6 volt, mire mindenki ágyba került. Volt egy terv, miszerint felkelünk reggel fél 11-kor Match Up-ot nézni; gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy délután 3 óra 58 perckor (“bazmeg, Koly, másszunk már ki a kibaszott ágyból!! - Rozi) sikerült függőlegesbe verekedni magunkat. Ahogy kitámolyogtunk, Balcsi oppa kis akcentussal, de szépen magyarul “Jó reggelt!”-tel köszöntött - mint kiderült, egy A4-es oldalnyi magyar kifejezést összegyűjtött már Kriszti seonsaengnim segítségével. (Anyu, Apu, a seonsaengnim koreaiul szó szerint tanárt jelent, de sokkal szélesebb körben használják. Seonsaengnimnek szólítják az orvost, sőt néha még a fodrászt is, általánosságban tehát egy tiszteletet kifejező megszólítás.) Amúgy nem tudom, hogyan csinálja, de Krisz minden reggel 8-kor kipattan az ágyból és sosem kelt fel, hiába kérjük (“Olyan aranyosan aludtatok!”).Szóval lényegében megint elpazaroltuk a napot, de azért jól alakult az a kevés(?), ami még hátravolt belőle.

Úgy 4-5 óra készülődés és szervezés után sikerült kikeverednünk a városba, kifejezett táplálkozási szándékkal. Némi photoboxban való bénázás és égés után találtunk is egy cuki kis éttermet, amely erős gyanúm szerint a Korea Barbecue Beef névre hallgat, már ha hihetek Mr Sea falra pingált térképének. Hozzátenném, csupán két utcányira van a hely.Cham! Ha már térkép: be van rajzolva rajta egy ATM is, amit a ma a “barátaink boltjába” tett egyik utunk során meg is látogattunk Blankával, próba-szerencse alapon beledugtunk egy lapos bankkártyát és tádá! működött. Jupí.

A kaját most sajnos nem tudom megmutatni, mert a fényképezőgépet és a laptopot nem tudom összekötni a többiek megzavarása nélkül, és mivel tényleg édesen alszanak, egyelőre be kell érnetek egy képzeletbeli halom szalonnával (amiből háromszor kértünk repetát) mindenféle zöldséggel, szósszal és kimchivel körítve, valamint egy tál gombalevessel, ami semmi esetre sem mushroom jigae. (Személyes véleményem a vacsoráról: nagyon jól nézett ki, de az íze annyira nem jött be. A többiek esküsznek, hogy isteni volt. Egészségükre! :) - vagy ahogy Balcsi oppa mondja: agasshi-gükre [agasshi=kisasszony]).

Fél egy körül értünk haza, fárasztottuk egy sort Balcsi oppát, aki úgy 2 körül felvetette, hogy ha nem vagyunk álmosak, ugyan igyunk már meg egy sört. Természetesen nem mondtunk nemet, mert már napok óta tervezzük, hogy csapunk vele egy ivós-haverkodós estet, úgyhogy átszaladtunk a boltba sörért (vagy annak csúfolt utánzatért), sojuért, kóláért és csipszért (nem utoljára az éjszaka folyamán), aztán bevonultunk az épp mosodának használt nászutaslakosztályba, letelepedtünk a földre és ittunk, sztorizgattunk és nevettünk. A partikánk reggel 6-ig tartott, aztán a társaság kidőlt, én pedig maradtam a kanapén józanodni.

A korai lefekvést tehát úgy 12 óra csúszással sikerült összehozni és egyelőre fogalmam sincs, mi lesz a mai program, illetve hogyan fogom túlélni, főleg ha este megyünk inni, megint.

Szeretném még hozzáfűzni, hogy Ms Sea, a tulaj creepy macskája itt ül velem szemben és úgy bámul rám a hatalmas kancsal szemeivel, hogy frászt kapok tőle.

Egyébként a “french guy”-ként emlegetett szobatársunkról kiderült, hogy belga és hivatalosan már le kellett volna lépnie. Valamiért azonban még mindig ott dekkol a szobánkban és úgy tízpercenként kerülgeti az agybaj tőlünk, mert of course hangosak vagyunk.

Zárásnak még annyit : KriLcsi is fucking real. Shiiiiiip!

Kivételesen Eszti voltam egyedül, de a többiek - név szerint: Rozi, Blanka, Kriszti, Oppa (Móni) - is puszilnak mindenkit, gondolom :)

English version is coming soon, or not. Depends on whether this post will live through the censorship and Blanka will feel like writing it.

004 - "-Azt hiszem, meghaltam. -Az én életem meg csak most kezdődik"; avagy derült égből Dongjun

rainbowinthebabysky — Tue, 19 Jul 2011 19:42:11 +0200

Ööö mivel minden bejegyzést Kriszti random kommentjeivel kezdünk, nem árt roppant relevánsan megjegyezni, hogy Kriszti, saját állítása szerint, borzasztóan büdös. Ha az írás közben valamit még sikerül aranyköpnie kicsivel randomabb körülmények között, azonnal jegyezzük.

A tegnapi nap igencsak kudarcba fulladt időben felkelése hatására - mentségünkre legyen mondva NINCS ABLAK a szobában, szóval nem érzékeljük a napszakokat - este megfogadtuk, hogy ébresztőt húzunk, és produktívabban fogjuk eltölteni ezt a mai napot. Nos. Jégveremmé fagyasztottuk a szobát, úgyhogy alig aludtunk. Eszti nem fázott, de a többiek igen.

Ennek következményeképp viszonylag normális időben sikerült felkelni (legkésőbb délben, de azért kicsit korábban) - és szembesülni azzal, hogy olyan meleg van odakint, hogy nem tudunk elmenni itthonról. Egyszerűen a járdára olvadtunk volna. Így hát leültünk a nappaliban Balcsi oppával (aki amúgy a roppant fantáziadús J névre hallgat félhivatalosan, de mi nem szoktuk így hívn) Tróját nézni. Ő annyira izgatottan várta a filmhiba repülő feltűnését Achilleus szőke hajkoronája felett az égen, hogy (Kriszti random kommentje: “Gyerekek… Pyotatoe!” de ez majd később jön amúgy.) belealudt a filmbe, mi pedig felváltva bámultuk Brad csodás, már-már álomszép testét és győzködtük egymást, hogy nem, Hector nem és nem fog meghalni. Egyébként de, megint meghalt, de most ez sem releváns.

Fél háromra nagyjából összeszedtük magunkat, a bátorságunkat, smink, epillálás, átöltözés, haj, kiskutyafüle meg plüssállatok - Blanka másodjára utaztatta körbe Szöulon egy zacskóban azt a szerencsétlen plüssmedvét, naaaamindegy - és sikeresen, tökegyedül elmetróztunk és elsétáltunk a helyszínre. Határozottan jól közlekedünk Szöulban. Like a boss! (Anyu, apu, ez azt jelenti “Mint egy főnök”, de magyarul elég furán hangzik, azért reméljük értitek.) Mármint térképpel, de mindegy.

A mai napra Myeongdong és az MTV The Show felvétel volt betervezve (Anyu, apu, ez egy zenés tévéműsor, ahol együttesek adják elő a számaikat), de mivel az idő miatt későn indultunk, Myeongdong gyakorlatilag kimaradt :S

Nagyjából fél négyre értünk oda az MTV épületéhez - a felvétel hétkor kezdődött, de már állt a sor. Rengeteg, najó, kb 50-60 feltűnően fiatal, ergo maximum gimis koreai rajongót találtunk megint, sokan csúnyán néztek ránk szokás szerint, merthogy ugye a csúnya nemzetközi fanok lopják az oppákat DDD:), de igazából elszórakoztunk rajtuk, mert könyörgöm, hány éves is vagy kiscsillagom, tizennégy? Éppen nagy tanácstalanul kerengtünk körbe, mint a tudjuk mi a tudjuk hol, mikor egyszercsak ott termett mellettünk a nap mentőangyala, úgyismint egy tündéri szingapúri rajongó, akinek a nevét sem tudjuk, de készségesen segített nekünk felírni a neveinket a staffos lányhoz, akitől így aztán kaptunk is a csuklónkra szép sorszámocskát, 53-tól 57-ig.

Íme a sorszámaink és a cédék, amiket szerencsére magunkkal vittünk, mert azok nélkül nem engedtek volna be minket sehová, egyébként. Jóféle női megérzések reggelente pakolásnál, ugyebár. Mostantól sehová nem megyünk az összes cédénk nélkül. (Jelenleg fejenként 1 darab, de ez gyorsan változni fog, huhu, Blankának például első dolga lesz HITT cédét venni, de ne szaladjunk ennyire előre.)

És akkor tovább vártunk. És vártunk. Ültünk a KFC előtti padkán, a sok lányok között, és, hát ja… nem igen hittük el, hogy tényleg be fogunk jutni. Volt még cirka 2 és fél óránk, de nem mertünk elmenni. És milyen jól tettük!!!!!

Az első kisebb sokk, ami még nem annyira sokk, mint inkább gyanús szemöldökvonogatással kevert bizonytalan bámulás volt, a feltűnően idolnak tűnő, feltűnően hasonló fellépőruhákba öltözött fiúk voltak, akikről nagyjából ötödik elsuhanásukkor sikerült megállapítani, hogy midnen bizonnyal ők a Code V. A HITTel már jobbak voltunk, mikor másodjára sétáltak be-ki az épületből, szinte biztosak voltunk benne, hogy ők azok. Megjegyezném egyiküknek, akinek nem tudjuk a nevét, egyenlőre, a fogpiszkáló vastagságú combocskáin olyan, ismétlem olyan csillogós flitteres fekere elasztikus fantasztikus nadrágcsoda feszült egy magas sarkú csizmába tűrve, hogy ihaj.

5 körül ért az első igazán nagy “AZTAROHADT o.O”-élmény.

Tudni kell az MTV The Show-ról, hogy az állandó műsorvezetők (továbbiakban MC) Luna az f(x)-ből és Hyosung a Secretből. Szóval így ücsörögtünk a padkán, néztük a rohangászó stylistokat meg telefonáló menedzsereket és szimpatikus, magukban rajtunk mulató biztonsági személyzetet - aztán egyszercsak begördült egy autó, a tömeg megmozdult, és kiszállt belőle egy jelenség, amit leginkább a tündérangyaltündér jelzővel lehetne illetni, olyan mosollyal, ami másodpercek alatt megállít akármilyen háborút - nos, ő volt Luna. Gyönyörű az a lány, de tényleg. És picike. És kedvesen mosolyog és integet mindenkinek. Amint túltettük magunkat a sokkon, hogy ÓTEJÓÉGAZOTTLUNAVOLT, rádöbbentünk, hogy innentől, klasszikusokat idézve: LANKADATLAN ÉBERSÉG!!

Egy ponton odafent az épület emeletének üvegablakában pár pillanatra megjelent Minhyuk és Jaehyo, akkor már kicsit izgultunk, de hamar eltűntek, továbbá a fura fannénik, és amikor nénit írok, NÉNIT kell érteni, legalább 40-es 50-es néniket (Anyu, apu, ezt ne vegyétek magatokra, de most képzeljétek el saját magatokat órákat várni valami énekes fiúért, akit aztán 4 percre fogtok látni, na ugye), szóval a fura fannénik is kicsit zavart keltettek az erőben.

Aztán. Ott így álldogáltunk meg lézengtünk egy helyben és egyszer csak Blanka és aztán a többiek is (mert Blanka elkezdett remegni vagy ilyesmi) a sarok felé fordultak. És ott jött. Dongjun. Mármint ZE:A Dongjun.

És így állsz és egyszercsak - Dongjun. Aki mellesleg úgy sétált keresztül a rajongók tömegén, mintha egy sima újságkihordó fiú volna. Alig páran törődtek vele - a mi életfunkcióink mondjuk kicsit leálltak. Később kiszámoltuk, hogy valószínűleg ő lesz a másik MC Lunával, mert Hyosung Japánban van, és igazunk is lett. A gyakorlott fanok, ugyebár.

Innentől már csak azt a másfél órácskát kellett kibírni, míg újra berendezték a sort számok szerint, kaptunk pontgyűjtő kártyát, aztán végre valahára bevezettek minket szép kettes oszlopban a stúdióba. Ami nagyjából olyan 120 embert bír el. Tehát kicsi. Nagyon. Tehát közel álltunk. Nagyon. És amikor azt mondjuk, hogy nagyon, az konkrétan KÖZVETLENÜL a színpad oldalában a három sorból a harmadikban. Tehát pár méterre. UGGH.

Nyilván a legnépszerűbbet hagyták a végére, azért a koreaiaknak is van üzleti érzéke, ergo végignéztünk olyan 7-8 másik előadót, pár nem rosszat és pár nagyon jót KHM HITT KHM FIÚK MÁTÓL VAN PÁR ÚJ RAJONGÓTOK KHM - valami észbontó, hogy mit művelnek élőben és milyen hangjuk van, na ők szép kis tapsot is kaptak, pedig konkrét fanjaikat nemigen láttuk. Szegényeket ignorálták, kivéve mi!!! Na jó nem, de majdnem.

Közben voltak rövid MC cutok, Luna olyan tündéri a fiú meg férfi fanjaival, hogy már nem lehet ragozni, Dongjun a legcukibb élő plüssállat-lény, (itt megjegyezném, hogy igen erős ingerenciám volt beordibálni hogy “Dongjun, gyere noonához!” de nem tettem természetesen - Blanka) és végül sikítozás közepette bevonult a Block B. Mielőtt elfelejtenénk, a staff lány már korábban az ajtóból figyelmeztette Kyungot hogy hol állunk mi, nemzetközi rajongók, úgyhogy ja, tudtak rólunk. Azért népszerűek, de ez nekik még ritka, pláne hogy egyszerre 5^^

Maga a fellépés hibátlan volt, bár nem tudták rendesen elkezdeni, mert mikor fel akarták őket konferálni az MCk, a rajongók olyan hangosak voltak, hogy végül Zico szólt rájuk, hogy ugyan legyenek már szívesek befogni a nagy pofájukat, köszikeszépen. Nem pont ezekkel a szavakkal, de ezzel a hangsúllyal.

Aztán elindult a zene, mindenki énekelt, mi is, meg néztünk, és… és akkor ezt a részt most megpróbáljuk rövidre fogni, mert újra bőgni fogunk. A srácok hihetetlenek a színpadon, és TUDTÁK, hogy ott vagyunk, mert .. hát sorolhatnánk, hogy hányszor kaptunk egy-egy integetést, kacsintást, fültől-fülig vigyort és és és.. khm szóval így megjelennek a színpadon és BLOCK B. Nem lehet megfogalmazni. Az a lendület, lelkesedés és kifelé kommunikáció (ilyen szó tuti nincs, most akkor lesz…) a.. a minden. Hogy így őrültek és így BLOCK B. Mi meg érzelmesek (könnytöröl). Túl hamar vége lett.. már megint. Az a borzasztóan rövid 3 perc, amikor nem tudod, hova nézz, kit nézz, de úristen, pislogni sem mersz, nehogy elszalassz valamit.

Ne menjünk bele a lelki folyamatok részletezésébe. Ez tényleg egy megfogalmazhatatlan csoda… ezek a fiúk egyszerűen fantasztikusak. PONT.

Kifelé menet (zombi üzenmód - nem is emlékszünk igazán, hogy jutottunk ki) még ráintegettünk az ajtóban álldogáló HITT tagjaira, akik azt se tudták zavarukban hajlongjanak-e vagy integesenek (mondjuk én spec ennek a kettőnek keverékét zúdítottam ez egyik tagra, akinek sajnos még nem tudjuk a nevét - Krisz), aztán még láttuk elgördülni a szent fehér autót benne a Block B-vel és így.. ja… Valahogy nagy nehezen, fókuszálatlan tekintettel és teljesen sötét, kiégett aggyal elvonszoltuk magunkat a Cheongyecheon partjára, ami egy mesterséges patak Szöul belvárosának közepén, és egyébiránt gyönyörű. Sok képet készítettünk, ebből páron talán látszik is valami, mert addigra estére járt már az idő. Lábat áztattunk, szerelmet vallottunk a patak közepén átvezető kövekről Szöulnak meg a világnak, hitetlenkedtünk és csodáltuk a fényeket, bár nem mi lettünk volna, ha egyikünk, aki most éppen Rozi volt, bele nem csúszik kissé a patakba, bár nem teljesen, de mondhatni belecsüccsent.

Valamivel később nagyon éhesen és meglehetőst fáradtan elhatároztuk, hogy mi bizony nagykislányost fogunk játszani, és nem arra megyünk haza, amerre jöttünk, így elindultunk lefelé a parton, majd mikor egy alkalmas lépcsőnél felsétáltunk, kellemesen meglepve realizáltuk, hogy bizony találtunk egy metrómegállót - és nem mellékesen a saját utcánk végén vagyunk. Mármint annak az utcának, amin a hostel van. Na most, ez az utca fél nagykörút hosszúságú, vagy ilyesmi, de ha már ott voltunk, megnéztük a térképen, hogy lesétálható. 20-30 perc alatt le is sétáltuk tehát. Ez a város gyönyörű. De tényleg. Jó idő volt és végig lehetett érezni a hamisítatlan, leginkább szmog, szemét, hal, ember és szezámolaj illatából összeálló Szöul-szagot - baromi jó illat, egyébként.

És most itthon vagyunk, várásoltunk vacsit boltos barátainknál, és éppen készülünk a konyhában Match Upot nézni meg beleásni magunkat a HITTnek nem csak a zenéjébe hanem a tagjaiba is, míg a nappaliban Rozi lelkiismeretesen és gőzerővel dolgozik, ez főleg nektek szól, Shinshokusok!^^

Csókoltat mindenkit Rozi, Kriszti, Móni, Eszti és Blanka~

English - tomorrow, babies, something short and small is up on my LJ and tumblr^^

003 - Babies kontra Ajusshi

heepergengtillation — Mon, 18 Jul 2011 19:56:00 +0200

HUNGARIAN

A mai napunk meglehetőst lájtosan telt, tekintve, hogy délután háromkor sikerült felkelnünk. Ezt követte több órányi szenvedés a légkondicionált szobában, míg végül embert sikerült formálnunk magunkból, és kiderítettük, hogy hol van a legközelebbi mozi. Konkrétan az utca túloldalán. És vajon miért? Na miért?
Akik ismernek minket, azok minden bizonnyal tudják. Harry Potter és a Halál Ereklyéi, 2/2. It all ends here. Hát így is történt, de ne szaladjunk így előre.
Miután sikerült kiderítenünk Balcsi oppától a mozi címét, ő jóízűen kinevetett minket, amiért Harry Pottert készültünk nézni, mondva, “that’s only for babies”. Ez természetesen háborút von maga után; miután kiderítettük, hogy Balcsi oppa mindössze 25 éves, úgy döntöttünk, ha ő bébizik, mi ajusshizni fogunk, már csak azért is. (Anyu, apu: Koreában ajusshinak hívják az idősebb, felnőtt férfiakat, gyakorlatilag a bácsi koreai megfelelője.) No, hát természetesen erre úgy kiakadt, hogy innentől kezdve kénytelenek voltunk akkor és ott ajusshizni, amikor csak tudtuk. Egyébként nem sértődött meg, csak a normálisnál egy fokkal magasabb férfiúi becsülete sérült meg, de nagyon kis aranyosan reagálta le a dolgokat. (A későbbiekben a babyt felváltotta a beautiful young lady, az ajusshit pedig a handsome young man.) Nos tehát! Kezdetben kerültünk egy hatalmasat, de végül sikeresen odataláltunk a hostellel szemben lévő, nyolc, azaz nyolc emeletes moziba. Érdekes, hogy eltévesztettük elsőre, pedig egy gigantikus Gandalf szobor őrzi a bejáratát. Naaaa mindegy.
Első körben úgy istenigazán meggyűlt a bajunk egy automatával, amelynek elvileg jegyet kellett volna kiadnia - de végül összeszedtük minden bátorságunkat, és odamentünk a kasszás fiúhoz (bácsihoz?), aki készségesen, és nem utolsó sorban, folyékony és hibátlan angollal sietett a segítségünkre. A mozi egyébként nagyjából ugyanannyiba kerül, mint otthon; 8000 wont fizettünk egy jegyért, ami átszámítva 1450 forint. A jegyvételt követően úgy döntöttünk, végre eszünk rendes koreai kaját, éjjel-nappalis ramyunok és kimbapok helyett, így hát utunkat a közeli, lakónegyedbe vezető utca felé vettük, mely különféle étkézdék bőséges kínálatával fogadott minket. Azért császkáltunk egy sort, tekintve, hogy előtte beugrottunk kedvenc fiainkhoz az éjjel-nappaliba némi banános tejért, és elfogyasztván kedvenc anti-drogunkat, rá kellett döbbennünk, hogy Szöulban bizony nem divat az utcai szemetes. Az alábbi videóban ezt be is mutatnánk, mind a szenvedéseinket, mind az utcát, mind felháborítóan jókedvű magamagunkat:

Amint sikerült találnunk egy kukát (egy templomét!), folytattuk utunkat, amely a Sungkyunkhwan University előtt vezetett el. Csóri egyetemisták, akik ebben a posványban odabent szenvednek, özönlöttek ki a kapun, mi meg… Hát kicsit bámészkodtunk, de a szépfiúknál perpillanat jobban éheztünk némi táplálékra.
Végül egy barátságos kis étkezde mellett döntöttünk, ahol is az étterem tulajdonosa, egy idős bácsi (aki szintúgy szépen beszélt angolul) azonnal a segítségünkre sietett. Mentségünkre legyen szólva, kicsit még nehezünkre esik megszólalni koreaiul, így csak próbálkoztunk, és végül kézzel-lábbal-angolul-koreaiul leadtuk a rendelést. Kriszti és Blanka egy-egy tál gigantikus naengmyunt (hideg ramyun-szerűség) rendeltek, Rozi pedig samgyeopsalt, aminél finomabb a világon nem létezik. Egyébként vastag szalonnacsíkokról beszélünk, amit az ember előtt, az asztalon sütnek meg - leggyakrabban maguk az emberek, viszont a bácsink, tudatlan kislányoknak gondolva minket, ebben is készségesen segített nekünk, és megsütötte helyettünk az összes szalonnát és gombát és virslit. Egyébként a samgyeopsalt leggyakrabban úgy eszik, hogy a megsült szalonnát kis kockákra vágják, és kimchivel, fokhagymával és lényegében bármi mással együtt becsomagolják salátalevelekbe, és egyben, azaz egyben betömik a szájukba. (Különféle koreai tvműsorokon felbátorodva, Rozi és Blanka szeretetcsomagosdit is játszottak; ez különösen csípős, mindennemű húst mellőző, a lehető legtöbb fokhagymát és kimchit tartalmazó kis batyuk elkészítését illetőleg rezzenéstelen arccal történő elfogyasztását jelenti. Az arcok nem voltak rezzenéstelenek, a többiek jót röhögtek, a végeredmény döntetlen.) A vacsoránkat ezen a képen láthatjátok is:

Lényeg, ami lényeg, alaposan bezabáltunk, ezt követően pedig visszatértünk a sétálóutcára, ahol első dolgunk volt betérni az Etude House-ba. Az Etude House egy kozmetikai termékeket árusító, kicsi, kedves, pasztellszínű, illatos és lányos boltocska, ahol nem túl kecses és nőies módra dőlt a pofánkból a nyál minden polc irányába, ugyanis annyira nagy és izgalmas a kínálat. Blanka végül egy szájfénnyel, Rozi pedig, rossz szokásból adódóan, öt egész darab körömlakkal távozott a boltból, amelynek a kirakatában az aktuális szezon arca, a 2NE1 egyetlen és utánozhatatlan Sandara Parkja szórta mindenfelé az ezerwattos vigyorokat.
Az Etude House után utunkat Gandalf apánk felé vettük, majdan fellifteztünk a negyedik emeletre, és elfoglaltuk a helyünket egy valag koreai között a moziteremben. A filmet túlságosan nem részleteznénk, minden bizonnyal egyértelmű mindenki számára, hogy mit éreztünk; azoknak, akik ismernek minket, és azoknak is, akiknek ugyanúgy a Harry Potter a gyerekkora, mint nekünk. Mondjuk ki szépen: végigbőgtük az egészet. Csodálatos érzés volt bemenni, végigülni a filmet (aminek érzelmi töltetét néha kicsit lerombolta a koreai felirat, amelyre akárhányszor rátévedt a tekintetünk, hangosan elkezdtünk röhögni, legalábbis Blanka és Rozi), aztán kijönni a moziból, és Eszti szavaival élve: “egyik fandomunkból átsétálni a másikba.” (Anyu, apu: a fandom a rajongás tárgyát képező… dolog, fingunk sincs, hogy lehetne ezt jobban elmagyarázni; ez azt jelenti, hogy Harry Potterből átmentünk Szöulba :D) Mozizás után ismét betértünk kedvenc fiainkhoz némi életmentő banános tejért, meg ilyenolyan nyiminyamiért, aztán most meg… Itt vagyunk, fent a hallban, mert odalent alszanak az új lakótársaink egy másik szobában, mi meg hát a legkevésbé sem vagyunk csendesek. :DDDD

Holnap jelentkezünk, addig jók legyetek! Csók mindenkinek!

Rozi, Blanka, Kriszti, Oppa (Móni), Eszti

ENGLISH

SO tody was fun but not that exciting - we slept like till almost 3PM XDXD Then we managed to gather ourselves and went out TO SEE HARRY POTTER. WE ARE FANS OKAY. WE GROW UP WITH HARRY POTTER AND THOSE KIDS. There is a CGV right across the street though we didn’t know it was a movie theatre first - the hostel manager, whom we kindly refer to as Balaton oppa (Balaton is a lake in hungary, often referred to as “The Sea of Hungary” and our hostel is called Backpacker Mr Sea, and when we arried first we thought he was “Mr Sea” so we started calling him that) - so he told us where the theatre was. A gigantic sculpture of Gandalf is standing in front of the theathre so we could have known, but whatever XD. So we bought our tickets - had trouble with the ticket machine but then a worker helped us out - his english was, like, perfect, by the way. Then before the movie we went to eat FINALLY NORMAL FOOD, NOT INSTANT RAMYUN AND 800 WON KIMBAB FROM THE FAMILY MART!!!! We had naengmyun and samgyeopsal at a nice little restaurant - the kind which opens right onto the street, not the fancy kind, idek how to describe it. Those kind of restaurants are shown in the video above. Anyways the food was great, me and Rosie made surprise wraps for each other with a small amount of meat, and LOTS OF GARLIC AND KIMCHI. Like how idols do on their shows (refer to Beast’s Idol Maid, for example:)) Ugghh the taste……….. it was fun though. The others were laughing their asses off… After that we went to Etude House THOSE MAKE-UPS ARE SO PRETTY. I AM ALSO NOT LEAVING KOREA WITHOUT BUYING A FEW BOTTLES OF THOSE BB CREAM WONDERS.
Then we went to see the movie - we kinda cried through half of it, but… yeah. Wonderful. Amazing. We all loved it. /sobs
And then we just bought banana milk and beer and soju and chips and came home to watch TV and drink and talk and that’s it, I guess? Tomorrow we’ll try to go to Myeongdong and erm… to get into MTV The Show, maybe?

Lots of kisses, Crystal if you read this, I am checking out all the pretty jewelry ;)

Blanka

002 Második BLOCK B-ejegyzés, avagy "Excuse me, can you take me to Mokdong Station?"

heepergengtillation — Sun, 17 Jul 2011 18:10:00 +0200

HUNGARIAN

“Rátetted a redvás pénzt a New Kids on The Blockra!! Hogy nyalogatom így?! Szerencséd, hogy Minhyukra nem csúszott rá!!” (Krisz)

ASDFGHJKL!
Nos. Eredeti terveinktől eltérően, melyek magukba foglalták a reggel hét órás kelést, nagyjából dél tájékán sikerült kikászálódnunk az ágyból, kivéve Kriszt, mert ő kurva hősiesen felkelt háromnegyed nyolckor, hogy Skype-oljon, de ehelyett Balcsi oppával kommunikált. (Balcsi oppa azért hallgat eme gyökér becenévre, mivel érkezéskor azt hittük az itt dolgozó, egyetemista srácra, hogy ő a hostelünk, a Backpacker’s Mr. Sea névadója, aztán meg kiderült, hogy nem, de Eszti addigra elnevezte.) Napunk a “megstalkolás” isteni jegyében telt, méghozzá a következőképpen:

Az este hat órás fansign eventre a gyermek mikor indul el - hát természetesen negyed kettőkor, amit naiv, európai fejjel koránnak hisz (“pedig Biblia!” - Krisz, most kapott másfél perces kussolási büntetést), pedig baromira nem az. Egyrészt, sikeresen eltévedtünk, de csak egy icipicit, végig tudtuk hol voltunk - bementünk a Hyundai Department Store-ba, pedig nem kellett volna. Ide egy átszállással és jó félórányi metrózással jutottunk el, természetesen úgy megbámultak, mint eddigi húsz életévünk alatt összesítve se, blablabla, lényeg, ami lényeg - amint odaértünk a fansign event helyszínére, mind a hatan CD-kkel fölszerelkezve, az történt, hogy a jegyek elfogytak, minket meg… Hát megstalkoltak. (Anyu, apu: a stalkolás az angol to stalk igéből származik, és közöttünk annyit tesz, mint valaki neked tetsző egyedet figyelni és követni, nem túl diszkréten, és közeledési szándékaidat olykor-olykor nyíltan is kimutatni.)
Kezdődött az egész úgy nagyjából az érintett metróvonalakon található utasok mindegyikével, aztán a Kyobo Bookstore (egyébként akkora, mint fél Budapest, föld alatti, és nem csak könyveket, hanem mindent, azaz MINDENT lehet benne kapni, na jó, rózsaszín tank és rotációs kapa kivételével) előtt két meglehetőst bátor fiatalemberrel, akik le is szólítottak minket! Érdekes módon saját szülőhazájukban kértek eligazítást a metróhoz, roppant udvariasan, miszerint: “Excuse me, can you take me to Mokdong Station?” Ezt követte némi kínos csend, de aztán a mi Blankánk, határozottan felpattanván a padról, amelyen ücsörögtünk, készségesen elirányította őket egy másik metróállomáshoz, remélvén, hogy baromi gyorsan eltűnnek.
Ezt követvén barátaink, egy magas, farmeres-farmeringes-NYOMORULT, és egy kisséjópasipozitív-csíkos pólós-napszemüveges-BOKAKILÓGATÓS macsówannabe még legalább húsz percig keringtek körülöttünk, úgy téve, mint akik turisták, pedig evidens, hogy nem azok, csak hogy a közelünkben maradjanak és figyeljenek minket, mert hogy FIGYELTEK minket, a szó legszorosabb értelmében véve. (Anyu, apu, nyugi, jól vagyunk, semmi se történt, csak kurva jót röhögtünk! <3)
Egyébiránt egy baromi aranyos néni is odajött hozzánk kommunikálni - kezdjük megszokni. Kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk itt, hogy tetszik Korea - legalább annyira örülnek nekünk, mint amennyire mi ununk válaszolgatni már ezekre a kérdésekre. Ellenszenv nincs bennük, annál több kíváncsiság; megszokott magyarságunk miatt hajlamosak vagyunk rá, hogy lenézőnek hallucináljuk a tekinteteiket, pedig csak csodálkozóak, és nem egyszer vidám is.

Na és akkor most térjünk rá a lényegre - avagy asdfghjkl x 10,000,000; vagyis mind meghaltunk. Habár jegyet nem kaptunk a fansign eventre, mi akkor is ott dekkoltunk. Legalább légkondicionált volt, úgyhogy az odakinti párás meleg helyett úgy döntöttünk, hogy odalent fogunk úgy tenni, mint akik nem a Block B-re (anyu, apu: az egy együttes <3) várnak, pedig dehogynem. Negyed-fél hat tájékán az üzletet elözönlötték a rajongók, de úgy igazán elözönlötték. Az átlagéletkort mi húztuk fölfelé. A fansign event egyébként az üzlet közepén lévő, konkrétan hermetikusan lezárt üvegkalitkában volt megtartva, aminek természetesen beragasztották a falait bentről. Igazáből értjük hogy miért, de azért még… Azért még basszák csak meg.
Anyway, a staff úgy háromnegyed hat körül kezdte el a jegyekkel rendelkező rajongókat sorokba szervezni, mi meg, jegyek híján, csak ott álltunk egy pultnyi Hello Kitty között és gyűlöltük az életünket, de akkor már baromira izgultunk.

Akik ismernek minket, nyilvánvalóan hallották már a szánkból az alábbi szókapcsolatot: “mit tennél, ha így állnál a/az XY-ban, és egyszer csak…”; no, hát ez most is így meg is történt. Képzeljétek el, ahogy csak így álltok egy könyvesboltban, egy gigantikus pultnyi Hello Kitty között, és egyszer csak Minhyuk. De úgy konkrétan, effektíve és gyakorlatilag Minhyuk, Lee Minhyuk, B-Bomb, a Block B egyetlen és utánozhatatlan… Minhyukja. Megjelent a rajongók (meglepően fegyelmezett!) sorfala mellett, és mosolygott, és jött. Őt követték a többiek, mosolyogva, Jaehyo némi fénylő aurával és két egész darab csattal (“- Ezüst!! - Nem, zöld volt! - Nem, ezüst volt… - Koly, biztos, hogy zöld volt. - Ja oké, akkor csak… A könnyek.” Rozi ft. Ho:A) a hajában, aztán Kyung, SZEMÜVEGBEN ÓTEJÓÉG HOLAKEZED KYUNG, aztán Yookwon, cicamosollyal és így… Hát tökéletesen, utána Taeil, akin nem volt szemüveg, viszont sapka igen, és kicsiny baba cukormókus husibogyó Pyo Jihoon a nyakába vetette magát (btw Pyo kurva magas!!), sereghajtóként pedig Almighty Leader, Zico… Akire szavaink sincsenek. Rozi ebben a pillanatban mindennemű méltóságától megfosztva elbőgte magát, a társaság pedig, amint a Block B elfoglalta a helyét az üvegkapszulában, némi gyomorgörcs és szívrohammal vegyes remegés és agyhalál kíséretében (teljes block out, hahaha) kivonult szívni némi friss… Párát.

Odakint aztán úgy döntöttünk, a Block B-ért megéri várni. Próbáltuk elütni az időt mindenféle pótcselekvéssel, de jó fangirl módjára továbbra is baromira izgultunk, néhányszor sikító agyidegfaszsérvet kaptunk a koreai rajongóktól (sokan vannak, erőszakosak, fiatalok, nem becsülik meg azt, ami megadatik nekik, továbbá nem szimpatizálnak túlzottan az international fanokkal, legalábbis azok nem, akikkel mi ma találkoztunk), ettünk-ittunk-ücsörögtünk-ácsorogtunk-meg ilyenek, aztán végtére is eljött a fansign event vége. Odalent még az event kezdetekor tapasztalt fejetlenségnél is nagyobb fejetlenség fogadott minket; a futkosó rajongók dafke elállták az összes lehetséges közlekedési útvonalat, de annyira még ők sem gyakorlottak, hogy ki tudjanak baszni a Ho:Ával. Frenetikus várakozási helyet találtunk két polc között, közel a hátsó ajtóhoz, amin a fiúk érkeztek - és amin logikus módon, távoztak is. Némi sikítozás keretein belül aztán a kivonulás a kezdetét is vette; Rozi és Eszti, továbbá Móni és Blanka két oldalról támadtak, Krisz pedig hátrébb maradt, mivel az elemi erejű sokk miatt képtelen volt mozdulni. Körülbelül fél lépés, ha volt közöttünk, konkrétan egy karnyújtásnyira álltunk a srácoktól. Jaehyo szélesen mosolyogva visszaköszönt Rozinak egy rövid intéssel, Yookwon és Pyobaba pedig belevigyorogtak Móni kamerájába, amit ebben a videóban láthattok is. Nos, hát ennyire voltunk közel hozzájuk:

Nem igazán hisszük, hogy ezt érdemes fokozni. Gyönyörűek élőben, mint ahogy az várható is volt, és iszonyatosan, nagyon-nagyon emberiek. Profin csinálták végig a bevonulást és a kivonulást (semmi szemkontaktus a bejövetelkor, ennek ellenére sokan megpróbáltak kapcsolatba lépni velük), és hatalmas, sugárzó vigyorral viselték azt is, ahogy a kivonuláskor a rajongók rájuk vetették magukat. Erről ne is beszéljünk. A videóban látszik. Elég csak visszagondolnunk arra, hogy milyen erőltetetten mosolyogtak a végén már, amikor két karral igyekeztek utat törni maguknak a sikító-visító, elemi erővel mozgó tömegben (pedig nem is voltunk olyan sokan!), és felfordul a gyomrunk. Hát, így.

Az első nap határozottan eredményesen alakult. Még ha nincs is aláírott CD-nk (még!!), megérkezésünk után kevesebb, mint 24 órával sikerült a Block B-s fiúk közvetlen közelébe kerülni - bár lehet, hogy ami nekünk határtalan boldogságot okozott, amit attól éreztünk, hogy egyszerűen csak láttuk a srácokat, az itt, Koreában olyan átlagos, mint ahogy otthon a Lehel téri piacon megveszel egy kiló kenyeret. Hát, azt hiszem, mára ennyi. Szeretünk mindenkit, de most megyünk vissza a Block B CD-ink photobookjának alapos kivesézéséhez.

Fotókkal most már igazán jelentkezünk holnap!

Rozi, Blanka, Krisz, Oppa (Móni), Eszti

ENGLISH

‘kay so I’ll be short because it’s late and we’re dead tired… idk how we’re always tired, the weather is quite good but i guess the air is too humid or something. (was that even correct grammatically imnotsure)
SO BASICALLY TODAY WE SAW BLOCK B. END OF STORY.
…
First off, we managed not to get lost in the subway which was pretty awesome for us, but anyhow, we found Kyobo Book Center where they held the fansign event, which you apparently could get tickets for if you bought your CD there - but by the time we got there, they were all sold out so… yeah we didn’t get our CDs signed. Decided to stay there anyways. It’s a wonderful, huge bookstore with tons of other stuff like stickers (pretty pretty pretty cute stickers omg) and school supplies and whatnot. The event started at 6PM and we got there sometime past 3PM so we were just hanging around there - bascally sat on some bench outside and talked. People were staring so hard XDXD. At around half past 5 we went back to the store - fans were already gathering. And then… just like… it’s hard to describe, really. Suddenly you just hear some people getting loud and BAMM Minhyuk is coming right through and your brain explodes and the rest is just… keysmash I guess?
They all looked flawless and wonderful and just so… REAL. I think we’re slowly realizing that yes we are in Korea indeed. Besides being gorgeous and wonderful and amazing and Jaehyo’s pretty bascally shines and Kyung is even more good-looking irl and Yookwon is even brighter and baby Pyo is so tall and such a big boy and Zico cut his hair and i saw him doing the blowfish-face and…
Gosh I saw Taeil. But besides all that, they also looked like… humans? Like, normal people. They really are real.
And then we decided to wait for the end of the event to see them when they leave, and we saw them and Móni took a fancam of them leaving which is embed here and they were much closer for the second time, like, if we reached out we could have touched them but we really didn’t want to, unlike some Korean fans, no offense but some of them were just… practically blocking their path but they still smiled even though it must have been tough…
It was wonderful, really. For fangirls like us who have never seen any idol before, it was really just wonderful and unimaginable.
I also bought a teddybear for Taeil yesterday which I didn’t get a chance to give to him today but I am not giving up. Móni and Krisz brought presents for Minhyuk and Yookwon, too. Let’s hope we’ll get them to the boys or something. idk. somehow.

Also, something totally irrelevant.
I AM FUCKING ADDICTED TO BANANA MILK. I AM SLIGHTLY ALLERGIC TO MILK BUT I DON’T CARE BANANA MILK TASTES ALMOST LIKE HEAVEN HAJSKDLFGKJFHDJSKDF WONDERFUL I COULD DRINK IT ALL DAY. IN FACT, I THINK I WILL DRINK IT EVERYDAY.

Kisses and everything~

001 - Kyung, hol a kezed?, avagy Min, Kevin és Erik csábos mosolyai

heepergengtillation — Sat, 16 Jul 2011 18:17:00 +0200

HUNGARIAN

Megérkeztünk. Viszontagságokkal teli utunk (“melyet a lemenő nap fényében fejeztünk be, jaj forog a fejem” - Krisz) 2011. július 15.-én, délután egy órakor kezdődött Ferihegyen, ami most már ugyan Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, tök mindegy, így is, úgy is, Feri. Miután könnyes búcsút vettünk édes, szerető szüleinktől, testvéreinktől és egyéb fölösleges öt kilónyi (Rozi!) cuccunktól, elfoglaltuk helyünket a repülőgépen, ahol azonnal szembe találtuk magunkat első számú megmentőnkkel, akit a Kevin névre kereszteltünk, ugyanis az igazit, habár olvastuk izmos mellkasán feszülő, arany Qatar Airlines-os névtábláján, úgy elfelejtettük, mint az álom, nem mellékesen, kimondani se tudtuk. Az ülés háttámlájába szerelt érintőképernyős monitorcsodán keresztül rövidesen Erikkel, a mentőmellények elkötelezett imádójával is megismerkedhettünk, arabul illetőleg angolul is. (Erikről tudni kell, hogy a Qatar Airlines biztonsági intézkedéseket összefoglaló videójának egyik főszereplője.) Miután csóri Krisz legalább ötször részesült olyasféle lebaszásban, mint például “kommunikáljál már a vén tyúkkal aki melletted ül” (a néni japán volt, egyébiránt), megkezdtük a felszállást…
És akkor most ugrunk is egy jó nagyot, mert ez baromi unalmas. Dohába éjfél környékén érkeztünk meg, és a gépről kilépve oly mértékben arcon vágott a pára, hogy egy pillanatra úgy éreztük magunkat, mint akik frissiben hagyták maguk mögött a Rudas Gyógyfürdőt, továbbá annak szaunáját. Kicsekk-becsekk-felszállás-sokféle, szebbnél szebb csador-széles vigyorú arab srácok, és a következő pillanatban…
Bekerítettek. Ott találtuk magunkat egy reptérnyi koreai ember között, akik hozzánk hasonlóan az Anyaföldre igyekeztek. Vissza kellett fognunk magunkat, többek között Oppát kénytelenek voltunk Móninak szólítani, és nem énekelhettünk többé fennhangon olyasmiket, mint például VETTORIJÁ, VETTORIJÁ, DÁRÁ DIRI DÁRÁ DÚ.
A gépen, amely Incheonre repített minket Dohából, megtaláltuk, Tündér Keresztapánkat, Mint, akinél udvariasabban senki sem offolta még be úgy Rozit, amikor ez utóbbi az ingyenesen felkínált koreai napilapokért nyúlt, mondván: “I’m sorry, Miss, this is only in Korean!”
Kínkeserves nyolc óra után végül landoltunk, fél óra késéssel, szakadó esőben. Az ország is megsiratta, hogy megjött a veszte, mondotta vala Kriszti akkor. Legnagyobb szerencsénkre egyetlen és utánozhatatlan barátnőnk, Juyoung kijött értünk a reptérre - nélküle minden bizonnyal meghaltunk volna, a létező legrondább halállal. Metrózás, embert próbáló lépcsőzés, és egy jó húsz perces, méretes bőröndökkel megspékelt Dongdaemun Drift után végül elértünk a szállásunkra, a Backpacker’s Mr. Sea nevezetű, egyetemisták által vezetett, kicsi, otthonos, barátságos, tündéri, fantasztikus, imádnivaló, megmiegyéb diákszállóba.
Az első awkward percek után végül a Ho:A tagjai csapatostul elvonultak lecsutakolni habtestüket, majd útjukat ~~az oppák~~ a színes-fényes-forgalmas utcák felé vették, ahol ~~az oppák~~ a színes-fényes-forgalmas utcák nagyon megbámulták őket.
Hiába a zuhanyzás, a “nem spirázzuk túl a dolgot”-húsz perc készülődés, a félhullaként való vánszorgás az félhullaként való vánszorgás maradt. A könnyed ismerkedő trip végül egy éjjel-nappaliban ért véget, ahonnan instant ramyunokkal, vitamin waterrel, kimbappal és Eszti nyugati ízlésének megfelelően Pringles-zel és csokis keksszel távoztunk. Egyébként a ramyun olyan elementáris erővel szétmarta a pofánkat, hogy ezt a postot azt hiszem, most be is fejezzük, és kidőlünk aludni, mert bazmeg, holnap mégis csak Block B fansign eventre megyünk!

Csókolunk mindenkit;

Rozi, Blanka, Kriszti, Oppa (Móni), Eszter

fotók asap!!

ENGLISH

Really-really SHORTENED english version for you, Brinny (and for everyone else who’s interested - Rosie), cos I promised and cos Google Translate would really mess this up ;)
So we are finally here, the flight was long, as in pretty fucking long, but it wasn’t that bad because the cabin crew were really nice and cute people and because we were freaking excited. When the first Korean passangers appeared, we kinda had to force ourselves not to call our friend, Móni ‘oppa’ as we usually would, or not to start randomly sing a kpop song but otherwise, we pretty much pass for a group of somewhat loud tourists. A friend came to the airport and she was kind enough to bring us all the way to the hostel so we didn’t get lost - otherwise we’d probably be still wandering around in the freaking maze that is Seoul’s subway. Bu yeah. The hostel guys are nice and I think they find us funny but likeable, too. After checking into the hostel and TAKING A SHOWER OMFG WE WERE TRAVELLING FOR LIKE MORE THAN A DAY we went to jut randomly walk around the place - it’s downtown Seoul close to Dongdaemun, lively and pretty and shining and ahsjdkflghéjhgjfdhshjkdg we’re in love. We bought dinner at a family mart - people were kinda staring but i guess everyone was staring a little on the streets too, so it’s fine.
Tomorrow is the day we’ll challenge our best luck and try to get into the Block B fansign event. Wish us good luck~
Kisses:
Tana (and the other girls say hi too^^)

we’ll upload the photos asap!

SOON.

himchankimchije — Thu, 14 Jul 2011 00:17:31 +0200

SOON.